Az euró és az euróövezet - Lettország is csatlakozott

Az Európai Közösség hat tagállama már a Bretton Woods-i pénzrendszer 1971-es összeomlása után egymáshoz kötötte valutáinak árfolyamát, 1979-ben pedig megegyeztek az európai átváltási mechanizmus (ERM) létrehozásáról. A közös elszámolási egységként létrehozott ECU (amelyet az akkor már kibővült Közösség valutáinak súlyozott átlagaként határoztak meg) sikeres volt, de nem jelent meg készpénzként.     A közös pénz bevezetéséről szóló első rendelkezések az 1992-es maastrichti szerződésbe kerültek be, ezután kidolgozták a közös valuta stabilitását célzó konvergencia-feltételeket. Ezeket az 1997-ben elfogadott Stabilitási és Növekedési Paktum rögzítette: alapvető elemei, hogy a tagországok és a tagságra jelentkező országok államháztartási hiánya nem haladhatja meg a hazai össztermékük (GDP) 3 százalékát, illetve a bruttó kormányzati adósságuk a GDP 60 százalékát (vagy ha átmenetileg meg is haladja, csökkenő tendenciát kell mutasson).     A közös pénz az EU 1995-ös madridi értekezletén kapta az euró nevet, amely mellé szimbólum is került: a jel alapja a görög epszilon, amely utal az európai civilizáció gyökereire és természetesen Európa kezdőbetűjére. A jelben látható két párhuzamos vonal az egyenlőség jele, és azt a reményt fejezi ki, hogy az euró értékálló pénznem lesz.     Az euró bevezetésének "előszobája" (és a konvergencia-kritériumok egyike) az ERM II rendszer: ennek célja, hogy az eurót bevezetni kívánó ország meggyőződhessen róla, képes-e feszültség nélkül stabilan tartani nemzeti valutáját az euróval szemben, azaz megfelelő mértékű-e a gazdasági konvergencia. Az ERM II-ben legalább két évet kell eltölteni a közös fizetőeszköz bevezetése előtt, ezalatt a tagdeviza a belépéskor meghatározott központi árfolyamhoz képest pozitív és negatív irányban is csak 15 százalékos sávban mozoghat.     Bár a konvergencia-feltételeknek maradéktalanul csak Luxemburg felelt meg, 1999. január elsején 11 uniós ország - Ausztria, Belgium, Finnország, Franciaország, Hollandia, Írország, Luxemburg, Németország, Olaszország, Portugália és Spanyolország - a megszűnő ECU helyett számlapénzként bevezette az eurót. A nemzeti valuták még megmaradtak a készpénzforgalomban, azonban örökre rögzített árfolyamon az euróhoz képest - ezeket az árfolyamokat 1998. december 31-én határozták meg. Így megszűnt a devizapiac az euróövezeti tagországok nemzeti valutáiban, azok a gyakorlatban már csak az euró "nem decimális" váltópénzeként működtek.     A virtuális valutaként bevezetett euró a 2002. január elsején forgalomba hozott bankjegyek és érmék formájában öltött testet. A tagállamok jellegzetességeire utal az egyes országokban előállított euró- és eurócent érmék fejoldali vésete, amelyet minden tagállam saját maga alakíthat ki. Pénzérméből 1, 2, 5, 10, 20 és 50 centes, 1 és a 2 eurós van forgalomban, az egyforma papírpénzek közül a legkisebb címlet az 5 eurós, a legnagyobb az 500 eurós bankjegy. Az 1 és 2 eurós érmék - a magyar 100 forintoshoz hasonlóan - belső "arany" és külső "ezüst" részből állnak. Az "arany" rész 75 százalék réz, 20 százalék cink és 5 százalék nikkel ötvözete. Az "ezüst" rész 75 százalék réz és 25 százalék nikkel. A 10, a 20 és az 50 eurócentes érmék 89 százalék réz, 5 százalék alumínium, 5 százalék cink és 1 százalék ón ötvözetéből, az 1, a 2 és az 5 centes érmék rézzel futtatott acélból készülnek.     Az euróövezethez a pénzjegyek bevezetése előtti évben, 2001. január elsején csatlakozott Görögország, miközben Dánia népszavazáson elutasította az eurót, és távol maradt Nagy-Britannia és Svédország is (jóllehet a szabály minden EU-tagország számára célként jelöli meg az euró bevezetését, s az új EU-tagországoknak is ígéretet kell tenniük az euró bevezetésére). Az euróövezet 2007-ben Szlovéniával, 2008-ban Ciprussal és Máltával, 2009-ben Szlovákiával, 2011-ben Észtországgal 17 tagúra bővült. A 2014-ben 18.-ként csatlakozó Lettországban a kormány a lakosság többségének támogatása nélkül ragaszkodott az euró bevezetéséhez, amelyben az országot sújtó válság megoldásának egyik fontos eszközét látja.     Az eurót az eurózónában jelenleg körülbelül 334 millió ember használja. Az eurózónán kívül további hat európai ország fizetőeszköze: Monaco, San Marino és a Vatikán monetáris szerződés alapján, a saját pénznemmel soha nem rendelkező Andorra monetáris szerződés nélkül, Koszovó és Montenegró pedig - a német márka helyett - egyoldalúan vezette be. Ezen felül világszerte 210 millióan használnak az euróhoz kötött pénznemeket, ebből 182 millióan Afrikában, ahol a megszűnt francia frank helyébe lépett. Az euró a második legjelentősebb tartalékvalutává vált, és a második legnagyobb forgalmat lebonyolító pénznem az amerikai dollár mögött. (Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása.)