Az EU V4-harccsoportjának krakkói parancsnoksága vette át a soros ügyeletet

Az Európai Unió a Nobel-békedíj idei kitüntetettje

A visegrádi csoportot (V4) alkotó országok, valamint Horvátország, Lettország és Litvánia katonáiból álló európai harccsoport krakkói parancsnoksága vette át az úgynevezett rotációs ügyeletet a harccsoportok között, és ennek megfelelően június végéig készültségi feladatokat lát el az Európai Unió (EU) számára – közölte pénteken a lengyel média.

Michal Strzelecki ezredes, a harccsoport lengyel parancsnoka a lengyel közszolgálati televíziónak elmondta: bár az ügyelet az ukrajnai háború nehéz időszakára esik, rendszeresen ismétlődő megbízatásról van szó, amelynek sorrendjét a konfliktustól függetlenül, már jóval annak kitörése előtt megtervezték.

Az EU harccsoportjainak egyikeként működő, több mint 3 ezer fős visegrádi egységet 2015-ben alapították. Első ügyeletét a krakkói parancsnokság 2016 első félévében teljesítette, most harmadszor állítják készenlétbe.

A parancsnokság törzsét alkotó lengyel tisztek állandóan a krakkói szárazföldi hadműveleti központban tartózkodnak, de a többi tiszt is folyamatos készültségben marad, és szükség esetén rövid időn belül Lengyelországba érkezik.

Az uniós harccsoportok felváltva töltik be a készenléti ügyeletet, amelynek lényege, hogy válsághelyzetben az egységek 10 nap alatt képesek bevetésre Brüsszel 6 ezer kilométeres körzetében. 2004 óta 18 harccsoport létesült, éles helyzetben eddig nem vetették be őket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?