Az EU rendőrségi missziójának a lehető leghamarabb el kell hagynia Nigert

niger k

A nigeri katonai vezetéssel kialakult vitát követően az Európai Unió civil missziója (EUCAP) dolgozóinak a lehető leghamarabb el kell hagyniuk a nyugat-afrikai országot.

„Rövid távon az EU rákényszerül, hogy felgyorsítsa az EUCAP Száhel Niger missziójának kivonását. A misszió nemzetközi személyzete, amelyet az uniós tagállamok bocsátottak rendelkezésre, a lehető leghamarabb vissza fog térni Európába” – közölte egy uniós szóvivő Brüsszelben a dpa német hírügynökségnek nyilatkozva.

Korábbi elképzelések szerint májusig tervezték az EUCAP kivonását, amelynek keretében helyi biztonsági erőket képeztek ki. A nyugat-afrikai ország júliusban hatalomra került katonai vezetése decemberben vonta vissza a 12 éve működő misszió engedélyét.

Az EUCAP mintegy 120 fős kontingensével a helyi biztonsági erők kiképzését szolgálta a szélsőségesek gerjesztette erőszak, valamint a kábítószer-, fegyver-, illetve embercsempészet elleni harcban.

A tavaly júliusi puccsot követően az ország új katonai vezetése elfordult korábbi partnereitől, különösen pedig az egykori gyarmattartó Franciaországtól. A misszió Agadez városában fenntartott irodáját az észak felé tartó migrációs útvonal mentén már bezárták.

Az EU mindemellett hevesen tiltakozott egy razzia ellen, amelynek során a múlt héten lefoglalták a rendőrségi misszió felszerelését az EUCAP nigeri fővárosban, Niameyben lévő központjában.

Múlt hét csütörtökön a nigeri állami televízió fegyverekről számolt be, amelyeket az EUCAP egyik francia tagjának lakásán találtak még február 19-én. Ezt követően a hatóságok átkutatták az EUCAP niameyi központját is, ahol a nigeri hadsereg állítása szerint drónokat, pisztolyokat, félautomata fegyvereket, védelmi felszerelést és nagy mennyiségű lőszert találtak.

Az EU egyik szóvivője elfogadhatatlannak és az EU iránti bizalom megsértésének nevezte a razziát. Hozzátette, hogy a központban talált felszereléseket, amelyek mindössze a misszió biztonságát szolgálták, annak rendje és módja szerint jelentették a helyi hatóságoknak.

A terrorizmus elleni küzdelemben a 26 millió lakosú Niger volt az Egyesült Államok, Franciaország és más európai országok utolsó demokratikus szövetségese a puccsig a Száhel-övezetben, ahol különböző iszlamista csoportok tevékenykednek. Niger mindemellett az Európába tartó afrikai migránsok egyik fontos tranzitállama.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?