Az EU és az USA csúcstalálkozója Lisszabonban

Lisszabon |

<p>Csúcstalálkozót tart az Európai Unió és az Egyesült Államok szombat délután Lisszabonban, közvetlenül a kétnapos NATO-csúcsértekezlet után.</p>

A találkozón az EU részéről Herman Van Rompuy, az uniós tagországok állam-, illetve kormányfői testületének, az Európai Tanácsnak az elnöke, valamint José Manuel Barroso, a legfőbb uniós végrehajtó testület, az Európai Bizottság elnöke vesz részt. Az Egyesült Államokat Barack Obama elnök képviseli.
Az évente megtartott EU-USA csúcstalálkozót idén eredetileg korábbra, a spanyol EU-elnökség idejére ütemezték be, de az amerikai elnök lemondta a Madridba tervezett eseményen való részvételt. Akkor amerikai közlések arról szóltak, hogy Washington szerint nem teljesen világos, ki az Európai Unió legfőbb képviselője a Lisszaboni Szerződés értelmében létrehozott - a gyakorlatban akkor még csak formálódóban levő - új uniós intézményrendszerben. A mostani időpont és helyszín már elfogadhatónak bizonyult, mert a házigazda nem az EU soros elnökségét betöltő ország fővárosa, tehát ilyen értelemben a helyszín nem adhat okot értelmezési bizonytalanságokra abban a tekintetben, hogy milyen szerepet tölt be a soros elnöklő ország az EU szervezeti hierarchiájában. Obama egyébként is részt vesz a NATO-csúcson, tehát egy európai utazással letudhatja mind a két kötelezettségét.
Az EU és az Egyesült Államok "gazdasági partnerségét" - az éves forgalom értékét tekintve - mintegy 4,28 billió dollárra becsülik, és mindkét fél érdeke, hogy ez a kapcsolat erősödjön a gazdasági válságból való kilábalás során.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?