Az észak-koreai hírszerzés volt főnöke Washingtonba tart

kim dzsong
Szöul |

Washingtonba tart az észak-koreai hírszerzés volt főnöke, Kim Jong Csol, hogy amerikai tisztviselőkkel tárgyaljon feltehetően a Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető esetleges csúcstalálkozójáról - értesült a dél-koreai sajtó kedden.

A Yonhap hírügynökség jelentése szerint Kim Jong Csol részt vett a korábbi Korea-közi tárgyaláson is, útja az Egyesült Államokba azt mutathatja, hogy előrelépés történik a történelmi csúcs előkészületeiben.

A hírt megerősítette a Kyodo japán hírügynökség is, amely arról számolt be, hogy több észak-koreai tisztviselő érkezett a kínai fővárosba, Pekingbe. Egyikük Kim Jong Csol, aki az Egyesült Államokba folytatja útját.

Hétfőn derült ki, hogy egy észak-koreai küldöttség utazott Szingapúrba az esetleges csúcstalálkozó előkészítésére.  
   .
 

Donald Trump amerikai elnök a múlt héten azt mondta, hogy az Egyesült Államok továbbra is az első amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó megtartására készül június 12-én Szingapúrban. Ezt történt annak ellenére, hogy napokkal korábban egy levélben arról értesítette Kim Dzsong Unt, hogy a phenjani ellenséges kijelentések miatt nem lehet megtartani a csúcstalálkozót. 

A Fehér Ház szombaton pedig azt közölte, amerikai delegáció utazott Phenjanba az esetleges csúcstalálkozó előkészítésére. Tagjai között volt Allison Hooker, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági tanácsának Koreával foglalkozó szakértője, Szung Kim, az Egyesült Államok Fülöp-szigeteken akkreditált nagykövete és a Pentagon (védelmi minisztérium) egyik tisztségviselője, valamint Randall Shriver, aki korábban részt vett az Észak-Koreával folytatott nukleáris tárgyalásokon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?