Az EP konzervatív frakciója vitát kezdeményez a nyelvtörvényről

Brüsszel |

<p>Bokros Lajosnak, az MDF európai parlamenti (EP-) képviselőjének az indítványára az EP konzervatív frakciója plenáris vitát kezdeményez a szlovák nyelvtörvényről - közölte szerdán az MDF az MTI-vel.</p>

A tájékoztatás szerint az Európai Konzervatívok és Reformerek (EKR) képviselőcsoportja részletesen foglalkozott a szeptember 1-jén életbe lépett szlovák nyelvtörvény hatásaival. A frakció támogatta Bokros Lajos azon javaslatát, hogy az EP bocsássa vitára plenáris ülésén a nyelvtörvényt és az azzal kapcsolatos észrevételeket. Támogatta továbbá azt a javaslatot is, hogy ebben a vitában Bokros Lajos legyen a frakció vezérszónoka.
    Hogy megtartják-e a plenáris vitát ebben a kérdésben, azt a frakcióvezetők és az EP-elnök közös tanácskozása döntheti el. Ez a testület lehetőség szerint egyetértésben, illetve az egyes frakciók létszámával súlyozott szavazással hoz döntést. A konzervatívok a hét frakció közül nagyságrendben az ötödikek.
     Bokros az MTI-nek adott nyilatkozatában felhívta a figyelmet arra, hogy a konzervatív-reformer frakció volt az első az Európai Parlament frakciói közül, amely a téma plenáris ülésen való megtárgyalása mellett foglalt állást. Reményének adott hangot, hogy a magyar képviselők a többi frakcióban szintén el tudják érni ennek a kezdeményezésnek a támogatását. Felhívta a figyelmet arra, hogy Jerzy Buzek, az EP elnöke is jelezte: programjában szerepel a kisebbségi ügyek védelme.
    Elmondta, hogy egyelőre csak informális megbeszéléseket folytat a kérdésről, "ajtócsapkodás nélkül".
    "A magam részéről azért dolgozom a színfalak mögött, egyébként a szlovák képviselők egy részével is, hogy ez kulturáltan és a kölcsönös tisztelet jegyében, de mégiscsak az Európai Parlament plenáris ülésének a napirendjére kerüljön, és ott olyan lényegi felszólalások legyenek, amelyek elősegítik a konstruktív irányú kibontakozást" - jelentette ki az MDF-es EP-képviselő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?