Az EP Európa kiberbiztonságának megerősítésére fogadott el új jogszabályt

hacker k

Az Európai Parlament a kiberbiztonság megerősítésére új jogszabályt fogadott el, amely szigorúbb beszámolási és információ-megosztási kötelezettségeket ír elő a tagállamok számára – tájékoztatott az uniós palament csütörtökön.

Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén 577 szavazattal, hat ellenszavazat és 31 tartózkodás mellett elfogadott jogszabály szerint a többi között a tagállamoknak jelenteniük kell az ilyen jellegű incidenseket, fokozniuk kell az ellátási láncok biztonságát, titkosítást kell alkalmazniuk és fel kell tárniuk a sebezhetőségeket.

Az új szabályok az eddiginél több szervezetre és szektorra vonatkoznak majd így például az olyan alapvető jelentőségű ágazatokra, mint az energiaipar, bankok, egészségügy, digitális infrastruktúra, közigazgatás és űrkutatás. Kiterjed továbbá az úgynevezett fontos ágazatokra is, például a postai szolgáltatásokra, a hulladékkezelésre, a vegyiparra, az élelmiszeriparra, az orvosi berendezések gyártására, az elektronikára, a gépgyártásra, a gépjárművek és a digitális szolgáltatókra. Az e területen tevékenykedő összes közép- és nagyvállalat a jogszabály hatálya alá esik.

Az irányelv emellett a különböző hatóságok és tagállamok együttműködésének javítását és az információmegosztás fokozását is előírja, és létrehozza az európai biztonságirés-adatbázist.

Az uniós parlamenti jóváhagyást követően az Európai Unió Tanácsának is el kell fogadnia a jogszabályt, mely megjelenését követően lép hatályba – közölték.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?