Az ENSZ BT élesen elítélte a legutóbbi észak-koreai rakétakísérletet

New York |

<p>Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) csütörtökön élesen elítélte a legutóbbi észak-koreai rakétakísérletet és rakétahajtómű tesztet.</p>

A dokumentumban kiemelték, hogy Phenjan súlyosan megsértette nemzetközi kötelezettségeit, illetve a BT-nek az országra vonatkozó rakétaindítási tilalmát. A testület tagjai sajnálattal vették tudomásul a rakétakísérletet és hajtóműtesztet, megállapítva, hogy hozzájárul az észak-koreai nukleáris fegyverek célba juttató eszközeinek fejlesztéséhez, növeli a feszültséget a régióban, azon túl pedig regionális fegyverkezési versenyt gerjeszt.

A BT tagjai azt is nehezményezték, hogy Észak-Korea forrásokat von el az ország nagy szükséget szenvedő állampolgáraitól a ballisztikus rakéták kifejlesztésére.

Felszólították Phenjant egyben arra, hogy tartózkodjon a további hasonló műveletektől, beleértve a nukleáris robbantási kísérleteket, és tartsa tiszteletben a BT határozatait.

A testület eddig öt, Észak-Koreára vonatkozó határozatott fogadott el, hogy rákényszerítse a kommunista országot az atom- és rakétaprogramjáról való lemondásra, de hasztalan. A legutóbbi, tavaly márciusban elfogadott határozat minden korábbinál súlyosabb szankciókkal büntette Phenjant, és a többi között exporttilalmat vezetett be ellene. Ez utóbbiakkal kapcsolatban a BT most azt szorgalmazta, hogy a tagállamok "kettőzzék meg a tilalom érvényesítése érdekében teendő erőfeszítéseiket".

Phenjan március 21-én indított rakétát az ország keleti részén fekvő Vonszanból, de a kísérlet kudarcot vallott. Két nappal korábban ugyanakkor egy új, nagy teljesítményű rakétahajtóművet tesztelt az észak-koreai műholdak felbocsátására használt Szohe rakétakísérleti telep területén. Az esemény Kim Dzsong Un észak-koreai vezető jelenlétében zajlott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?