Az Egyesült Arab Emírségek mobilkórházat épít a Gázai övezetben

izraeli-palesztin konfliktus

Mobilkórházat tervez kialakítani az Egyesült Arab Emírségek a Gázai övezetben – jelentette hétfő este a WAM, az emírségek hivatalos hírügynöksége.

Öt repülőgép indult el Abu-Dzabiból a Gázai övezet határához közel fekvő egyiptomi el-Arísba, fedélzetén a 150 ágyas létesítmény kialakításához szükséges felszerelésekkel. A WAM közleménye szerint a Mohamed bin Zájid Ál Nahajan elnök utasítására megépülő kórházban sebészeti, nőgyógyászati és intenzív osztályt terveznek működtetni. A kezdeményezéssel a palesztin nép iránti szolidaritásukat és támogatásukat akarják kifejezni – tették hozzá.

Az AFP francia hírügynökség érdeklődésére egy emírségekbeli tisztségviselő elmondta: egyelőre nem tudják, milyen módon tudják majd a felszerelést bejuttatni a Gázai övezetbe.

Az övezetet uraló palesztin Hamász ellen indított izraeli hadműveletek kezdete óta a térség több mint 2 millió lakójának már több mint fele kényszerült elhagyni otthonát. Sokan húzódtak az övezet északi feléből délre, ahol bizonytalan körülmények között élnek. Segélyszervezetek arra figyelmeztetnek, hogy humanitárius katasztrófa fenyeget a Gázai övezetben. A Hamász-hatóságok szerint több kórház lényegében működésképtelenné vált a háború következtében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?