Az Egyesült Államok továbbra is egyeztet az Izrael és Hamász közötti tűzszünet felújításának lehetőségeiről

izraeli-palesztin konfliktus

Az Egyesült Államok folytatja a diplomáciai egyeztetéseket az Izrael és Hamász közötti tűzszünet felújítása, a túszok kiszabadítása és gázai segélyek növelése érdekében - közölte a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója hétfőn.

Jake Sullivan az elnöki hivatal sajtóértekezletén kijelentette, hogy az amerikai adminisztráció vezetői, köztük az elnök, a külügyminiszter, és a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója szoros kapcsolatban maradtak az izraeli vezetésen kívül Katar vezetőivel, és az egyiptomi kormánnyal annak érdekében, hogy nyomást gyakoroljanak a Hamászra. Hozzátette, hogy a tűzszünet hétvégi megszakadásáért Washington a Hamászt teszi felelőssé, amely nem hajlandó további nőket elengedni, akik a korábbi fogoly-megállapodás értelmében arra jogosultak lettek volna.

Arról is beszámolt, hogy az amerikai fél állandó párbeszédben áll az izraeli illetékesekkel, hogy kifejezze, milyen lépéseket látna szükségesnek a gázai civilek védelme érdekében. Jake Sullivan elismerte, hogy történtek izraeli lépések a civilek tájékoztatására a műveleti területeket illetően. Arra viszont nem válaszolt, hogy azokat elégségesnek tartja-e. Ugyanakkor megállapította, hogy a Gázai övezet északi részében végrehajtott izraeli katonai lépések után az a „legfontosabb lecke”, hogy a polgári lakosságnak „időt, erőforrást, és valódi lehetőséget” kell hagyni arra, hogy távozzanak.

Jake Sullivan emellett beszámolt a Gázai övezetbe irányuló humanitárius segélyek bejuttatásának kiszélesítésére irányuló lépésekről.

Szintén hétfőn Matthew Miller, a külügyminisztérium szóvivője arról számolt be, hogy amerikai összegzés szerint még mintegy 220 amerikai állampolgár, és több száz családtagja tartózkodik a Gázai övezetben. Megjegyezte, hogy korábban már több mint ezer ilyen amerikai el tudta hagyni a palesztin területet.

A külügyi szóvivő azt is közölte, hogy az Egyesült Államok támogatja az ENSZ vizsgálatot a Hamász által izraeli nők és lányok ellen október 7-én elkövetett szexuális erőszak részleteinek felderítésére.

Izrael ENSZ nagykövete ugyanakkor a hétvégén éles szavakkal bírálta a demokrata párthoz közel álló Soros Györgyöt, amiért palesztinpárti szervezeteket támogat. Gilad Erdan a Fox News Digitalnak adott nyilatkozatában szégyenteljesnek nevezte, hogy Soros György olyan szervezeteket segít, amelyek Izrael elpusztítását célozzák, de hozzátette, hogy nem lepi meg ez a fajta támogatási politika.

Az izraeli diplomata megállapította, hogy a milliárdos évek óta támogat és pénzel olyan szervezeteket, amelyek Izrael elszigetelését, támogatásainak megvonását és szankciókkal sújtását célozzák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?