Az EBESZ-misszió Luhanszkban beszünteti tevékenységét

Kijev |

<p>Biztonsági okokból beszünteti tevékenységét a kelet-ukrajnai Luhanszkban az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelő csoportja - adta hírül a misszió szerdán a tömegtájékoztatási eszközöknek megküldött utolsó jelentésében.</p>

A közlés szerint Luhanszkban továbra is feszült a helyzet, és a biztonsági intézkedések miatt a misszió nem figyeli tovább az adott térséget. Donyeckről szólva a jelentés megállapítja, hogy az ottani biztonsági helyzet lényegében nem változott, Szlovjanszk esetében pedig azt írja, hogy kiegészítő információkat gyűjt telefonon keresztül a városban tartózkodó állandó segítőtársaitól és az onnan visszatérő újságíróktól, valamint folyamatosan kiértékeli a legfrissebb fényképanyagot.

Egyelőre nem jártak sikerrel a misszió két eltűnt csoportjával való kapcsolatfelvételi próbálkozások. A szóban forgó csoportok Ukrajna keleti régióiban dolgoztak. Az első, négytagú missziónak május 26-án este Donyeck megyében veszett nyoma. A másik, szintén négytagú csoport május 29-én tűnt el a Luhanszk megyei Szeverodonyeckhez közeli ellenőrző pontnál. Az első csoportról a kelet-ukrajnai szakadárok egyik vezetője vasárnap azt közölte, hogy őket a Luhanszk megyei Szeverodonyeckben tartják fogva a Moszkva-barát fegyveresek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?