Az Aszad-rezsim követői több mint száz embert végeztek ki

Szíria |

<p>A Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű erők több mint 100 embert végeztek ki rövid úton az utóbbi hetekben a Human Rights Watch (HRW) jogvédő szervezet összesítése szerint.</p>

A HRW hétfőn nyilvánosságra hozott jelentése szemtanúk beszámolója alapján készült, de a bizonyított eseteken kívül a szervezetnek több más - egyelőre még ellenőrzésre váró - információk is tudomására jutattak.

A HRW-hoz legkevesebb 85 polgári személy meggyilkolásáról jutott el részletes beszámoló: március 3-án a Szíria középső részén lévő Homszban 25 embert mészároltak le házkutatások során, március 11-én az északnyugati Idlíb városának egyik mecsetjében 13 emberrel végeztek , március 11-én és 12-én pedig Homsz több kerületében 47 embert, többségükben nőket és gyermekeket öltek meg a halálbrigádok.

A HRW jelentés beszámol arról is, hogy a kormányerők a jelzett időszakban felkoncoltak 16 ellenzéki fegyverest is, miután elfogták vagy megsebesítették őket. A jogvédő szervezet félelmei szerint hivatalosan vagy nem, de a "foglyokat nem ejtünk" gyakorlata nyert teret.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?