Az argentin titkosszolgálat lehallgatta egy püspök és a pápa beszélgetéseit is

A nők szerepét méltatta Ferenc pápa

Egyre nagyobb hullámokat ver az argentin titkosszolgálat (AFI) körül kirobbant botrány: egy püspöknek a katolikus egyházfővel folytatott beszélgetéseit is lehallgathatták.

A Kathpress katolikus hírügynökség hétfőn a Pagina 12 argentin napilap vasárnapi számára hivatkozva közölte, hogy a hírszerzés megfigyelés alatt tartotta Jorge Ruben Lugones püspököt, ellenőrizte bankszámláit, hitelkártyáit és lehallgatta telefonbeszélgetéseit, amelyeket a többi között Ferenc pápával folytatott.

A lap úgy tudja, az AFI Mauricio Macri konzervatív elnök hivatali ideje alatt (2015-2019) érdeklődött Lugones társadalmi szervezetekkel kapcsolatos tevékenysége iránt, illetve, hogy a püspök esetleg Ferenc pápa politikai bizalmasának szerepét tölti-e be.

Argentína a 2018-ban Buenos Airesben tartott G20-csúcstalálkozó előtt mintegy 500 helyi és külföldi újságíró után kémkedett, kormánykritikus és kormánybarát kategóriákba sorolva őket. Az újságírókat emellett további alcsoportokba osztották be, például aszerint, hogy ki abortuszpárti, illetve ki szimpatizál az akkor hatalmon lévő Macri Cambiemos nevű kormánypárttal.

A megfigyeltek listáján külföldi hírügynökségek és televíziók 61 tudósítója is szerepelt a Telam helyi hírportál szerint.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?