Az arab országok élesen elítélték a merényletet

Dubaj/Kairó |

<p>A leghatározottabban elítélték pénteken az arab és muzulmán országok, köztük Szaúd-Arábia és Afganisztán is a Nizzában előző este történt, 84 halálos áldozatot követelő gázolásos merényletet, és támogatásukról biztosították Franciaországot a terrorellenes küzdelemben.</p>

A közelmúltban szintén véres terrortámadásokat megélt Szaúd-Arábia kormányszóvivője az SPA hírügynökség szerint leszögezte, hogy hazája együttműködik a "baráti" Franciaországgal a terrorizmus minden formája elleni fellépésben.
   

Az Egyesült Arab Emírségek külügyminisztere, Sejk Abdalláh bin Zájid ál-Nahajan bírálta az "aljas bűncselekményt", teljes szolidaritásáról és támogatásáról biztosította Franciaországot, legyen szó bármilyen intézkedésről.
   

A két arab ország Franciaországgal együtt tagja annak az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíciónak, amely az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet szíriai és iraki felszámolására szerveződött.
   

Bár a csütörtök éjszakai támadás elkövetését még egyetlen csoport sem vállalta magára, Francois Hollande francia elnök leszögezte, hogy egész Franciaországot az iszlamista terrorizmus fenyegeti.
   

Abdál Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök azt mondta, országa minden olyan nemzetközi erőfeszítést támogat, amely a terrorizmus legyőzését célozza.
   

A szunnita iszlám világ szellemi központjának számító kairói al-Azhar mecset és egyetem is elítélte közleményében a történteket, és egységre szólított fel annak érdekében, hogy a világ megszabaduljon a terrorizmustól. "Ezek az irtózatos támadások ellentmondanak az iszlám tanításainak" - hangsúlyozta.
   

A pakisztáni külügyminisztérium határozottan elítélte a nizzai támadást és hangsúlyozta, Iszlámábád szolidáris Franciaországgal.
   

Asraf Gáni, a szomszédos Afganisztán elnöke úgy vélekedett, hogy a terrorizmus általános fenyegetést jelent a régióra és a világ egészére nézve, s e fenyegetés ellen közösen kell harcolni.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?