Az amerikaiak nem akarnak háborút Észak-Koreával

Washington |

<p>Egy felmérés szerint az amerikaiak többsége ellenzi az Észak-Korea&nbsp;elleni fegyveres fellépést. A CBS televízió által készíttetett felmérést csütörtökön hozták nyilvánosságra.&nbsp;</p>

A megkérdezettek 59 százaléka szerint az amerikai kormányzatnak jelenleg nem lenne szabad katonai csapással válaszolnia az észak-koreai fenyegetésekre, ám ha a diplomáciai erőfeszítések nem vezetnek eredményre, akkor ők is támogatnák a katonai fellépést. 

Nagy a különbség a republikánus és a demokrata párti szavazók álláspontja között. A republikánusoknak csak 30 százaléka gondolja úgy, hogy nem kell katonai választ adni a fenyegetésekre, míg a demokraták körében ez az arány 82 százalék. 

Mindazonáltal ha az Egyesült Államok képtelen lenne diplomáciai úton elérni az észak-koreai atomfegyverprogram leállítását, tíz amerikai közül hat egyetértene a katonai akcióval, de ezt a demokraták fele és a függetlenek egyharmada még ebben az esetben is ellenezné. 

A közvélemény-kutatás kiterjedt annak felmérésére is, hogy vajon Donald Trump mennyire képes jól kezelni az Észak-Korea miatt kialakult feszült helyzetet. Míg a republikánusok 66 százaléka bizalmat szavaz az elnöknek, addig a demokratáknak csak 6 százaléka véli úgy, hogy az elnök képes megbirkózni a konfliktussal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?