Az amerikai kormány felszabadítja a stratégiai kőolajtartalék egy részét

kőolaj k

Az amerikai kormányzat felszabadítja a stratégiai kőolajtartalék egy részét, hogy így csökkentse a benzinárakat. Közleményében a Fehér Ház „példa nélküli lépésnek” nevezte a napi egymillió hordónyi mennyiség felszabadítását, amely hat hónapig lesz érvényben – jelentette a The Wall Street Journal című amerikai lap csütörtökön.

A mérsékelt jobboldali üzleti-politikai napilap tudósítása szerint a Brent-nyersolaj hordónkénti ára, amelyet világszerte a kőolajár egyik mérőszámának tekintenek, majdnem öt százalékponttal 106 dollárra csökkent, miután a fenti amerikai kormányzati tervek először – még csütörtök reggel – napvilágot láttak.

Ennek ellenére a leggyakrabban értékesített Brent-nyersolaj ára továbbra is jelentősen meghaladja a 12 hónappal ezelőtti mértéket, amikor még csak 62,74 dolláron állt.

Biden elnök márciusban tiltotta meg az orosz kőolaj és más energiahordozók amerikai importját, miközben elismerte, hogy ez tovább növelheti a benzinárakat az Egyesült Államokban.

A novemberi időközi kongresszusi választások előtt az amerikai  elnök jelentős politikai nyomásnak van kitéve, hogy kezelje az emelkedő benzinárakat, miközben a republikánusok továbbra is élesen bírálják a demokrata politikusokat e kérdésben.

Biden népszerűsége az elmúlt hónapokban mélypontra süllyedt éppen a folyamatosan növekvő benzinárak, valamint a 40 éves rekordmagasságba emelkedő infláció miatt.

A Biden-adminisztráció korábban már kétszer is felszabadított kisebb-nagyobb mennyiséget az amerikai SPR-készletekből, más kőolaj-kitermelő országokkal előre egyeztetve: novemberben 50 millió hordónyi, márciusban pedig további 30 millió hordónyi kőolajat tettek elérhetővé az amerikai piacon.

Habár a fenti mennyiségek segítettek enyhíteni a hiányt, nem csökkentették jelentős mértékben a benzinárakat. A tartalék novemberi felszabadítását követően például rövid ideig csökkentek az  üzemanyagárak, de január végére már ismét emelkedni kezdtek. Az elmúlt hetekben ismét csökkent valamelyest a benzin ára az Egyesült Államokban.

A Biden-adminisztrációnak ezen kívül nem sok eszköze van a benzinárak csökkentésére. Egyes kongresszusi demokrata politikusok, akik kemény újraválasztási küzdelem elé néznek a novemberi választásokon, már elkezdtek lobbizni az üzemanyagot terhelő szövetségi jövedéki adó ideiglenes felfüggesztése mellett.

Ugyanakkor a további kőolajkészletek felszabadítását ellenzik mindazok a baloldali-liberális szervezetek és csoportok, amelyek alapvető szerepet játszottak a demokrata párti politikusok elmúlt évekbeli választási győzelmében. A progresszív és radikális demokraták közül sokan nem akarják, hogy a benzinárak csökkentése a Biden-adminisztráció hosszú távú klímapolitikájának kárára történjen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?