Az Egyesült Államok januártól a fegyveres katonai kiképzés mellett többszintű műveleti képzésben is részesíti az ukrán fegyveres erők tagjait – közölte az amerikai védelmi miniszter szóvivője csütörtökön.
Az amerikai hadsereg műveleti képzésekre is kiterjeszti az ukrán haderő tagjainak nyújtott támogatást
Pat Ryder dandártábornok egy sajtóbeszélgetésen elmondta, hogy a tervek szerint havonta mintegy 500 ukrán katonának nyújtanak oktatást annak érdekében, hogy segítsék az ukrán haderő képességeinek erősítését. A képzések várhatóan az Egyesült Államok hadseregének németországi létesítményeiben lesznek, azokat az amerikai haderő európai és afrikai parancsnokságának kiképző katonái tartják majd – mondta a tábornok, aki arról is beszámolt, hogy a katonai tanfolyam első része a fegyveres kiképzésre fókuszál, majd műveleti képzésekben is részesülnek a résztvevők; a katonai osztag szintű műveletektől a zászlóalj-műveletekig.
A Pentagon szóvivője arról is tájékoztatást adott, hogy április óta már mintegy 3100 ukrán katona részesült amerikai kiképzésben, amelyek jó része az Egyesült Államok által az ukrán haderő rendelkezésre bocsátott fegyverek kezelésére irányult. Pat Ryder megjegyezte, hogy miközben érthető módon a figyelem az Ukrajna rendelkezésére bocsátott eszközökön van, a kiképzés is lényeges szerepet játszik abban, hogy Ukrajna rendelkezzen azzal a képzett haderővel, ami hozzájárulhat az ország védelmi képességének javulásához.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.