Az amerikai hadsereg megerősítette, hogy Irán lelőtte egy drónját

usa drón

Egy iráni rakéta lelőtte az amerikai haditengerészet egyik felderítő drónját a Hormuzi-szoros felett - erősítette meg az Egyesült Államok közel-keleti katonai műveleteiért felelős Középső Parancsnoksága (Centcom) csütörtökön.

A Centcom azt állította, hogy a teheráni közlésekkel ellentétben az incidens nem Irán légterében, hanem nemzetközi légtérben történt.

"Indokolatlan támadásra került sor egy amerikai felderítő eszköz ellen nemzetközi légtérben" - mondta Bill Urban, a Középső Parancsnokság szóvivője.

Az IRNA állami hírügynökség úgy értesült, hogy az iráni Forradalmi Gárda a dél-iráni Hormuzgán tartomány fölött semmisítette meg az RQ-4A Global Hawk típusú drónt közép-európai idő szerint csütörtök hajnali fél kettőkor.

Hosszein Szalami tábornok, az iráni fegyveres erők elitcsapatának számító Forradalmi Gárda parancsnoka szerint az akció Washingtonnak szánt világos üzenet volt. Szalami leszögezte, hogy az ország határai sérthetetlenek. Hangsúlyozta, hogy Teherán nem akar háborút, de kész megvédeni magát.

Abbász Múszavi iráni külügyi szóvivő provokációnak nevezte az amerikai drón behatolását iráni légtérbe, és arra figyelmeztetett, hogy az ehhez hasonló törvénytelen lépéseknek következményei lesznek.

Washington és Teherán között tovább fokozódott a feszültség a héten.

Az amerikai védelmi minisztérium az iráni fenyegetésre hivatkozva hétfőn jelezte, hogy további ezer katonát vezényel a Közel-Keletre.

Kedden Ali Samkáni, az iráni legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács vezetője azt mondta, hogy Irán leleplezte és felszámolta az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) internetes kémhálózatát. Samkáni bejelentése nem sokkal azután történt, hogy John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó elismerte, hogy Washington kiberműveleteket hajt végre más országok ellen.

Szerdán Washington ismét Teheránt tette felelőssé a múlt héten az Ománi-öbölben két tartályhajó ellen elkövetett szabotázsakcióért. Az incidens körülményei egyelőre ismeretlenek, és Irán tagadja a Fehér Ház vádjait. 

Az iszlám köztársaság szerdán megerősítette, hogy nem hosszabbítja meg a 2015-ös többhatalmi atomalku megmentésére adott hatvannapos határidőt, és a szerződés további öt részesének - Nagy-Britanniának, Franciaországnak, Németországnak, Kínának és Oroszországnak - július 7-éig maradt ideje cselekedni. 

Irán korábban már kijelentette, hogy a továbbiakban korlátozni fogja a nukleáris megállapodás egyes részeinek teljesítését, mert az Egyesült Államok egy éve egyoldalúan felmondta a szerződést, és újraindította a korábban felfüggesztett szankciókat az iszlám köztársasággal szemben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?