Az amerikai hadsereg kiürítette a kandahári légi támaszpontot

Afganisztán k

Kivonultak az amerikai csapatok egyik legfontosabb afganisztáni támaszpontjukról, a kandahári bázisról – közölték pénteken afgán hivatalos források.

„A támaszpontot egyelőre hivatalosan még nem adták át, de meg tudom erősíteni, hogy a csapatok elhagyták a területét szerdán” – jelentette be Hodzsa Jahja Alavi, az afgán hadsereg egyik szóvivője, a kandahári repülőtér igazgatója pedig azt közölte, hogy az amerikaik már átadták a bázis összes felszerelését.

A hivatalos átadásra vélhetően a ramadán iszlám böjti hónapot lezáró, háromnapos ünnep után kerül sor.

Washington az afgán bejelentést egyelőre nem kommentálta.

A dél-afganisztáni tartomány korábban a kormányellenes fegyveres tálibok egyik bástyájának számított, az itt található légi támaszpont pedig a bagrami után az amerikai és a NATO-csapatok második legnagyobb afganisztáni bázisa volt.

Kandahárban az elmúlt hónapokban ismét több összecsapást jelentettek a radikálisok és a kormányerők közt.

Joe Biden amerikai elnök áprilisban jelentette be, hogy legkésőbb szeptember 11-ig az összes amerikai katonát kivonják Afganisztánból, nem sokkal később pedig Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is az ázsiai országban állomásozó NATO-erők kivonásáról tájékoztatott.

Az amerikai hadsereg kedden közölte, hogy a teljes csapatvisszavonási művelet mintegy 10-12 százalékát már teljesítették.

Sokan attól tartanak, hogy a csapatkivonás nyomán Afganisztán káoszba süllyed. Elemzők szerint a kivonulás újabb polgárháborúba taszíthatja az országot, illetve lehetővé teheti a 2001-ben elűzött tálibok visszatérését a hatalomba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?