Az amerikai elnök kegyelmet adott a marihuána fogyasztás miatt elítélteknek

Joe Biden

Az amerikai elnök teljes kegyelmet adott a marihuána birtoklása és fogyasztása miatt elítélt állampolgároknak és tartózkodási engedéllyel rendelkezőknek.

A Fehér Ház honlapján még csütörtökön megjelent elnöki döntés szerint a kegyelemmel egy időben a marihuána fogyasztás és birtoklás miatt kiszabott ítéletek minden jogkövetkezménye is megszűnik. A dokumentum ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a kegyelem csak a hatóanyag egyszerű birtoklása és fogyasztásához kapcsoló ítéletekre vonatkozik.

A kegyelemhez kapcsolódó feladatok végrehajtásáért az igazságügyi miniszter által kinevezett kegyelmi ügyész felel – olvasható az elnöki közleményben, ami felhívja a figyelmet arra, hogy az érintetteknek kérelmet kell benyújtaniuk a kegyelmi igazolásért.

Joe Biden a döntés nyilvánosságra kerülésével egy időben a közösségi médiában megjelent üzenetben úgy fogalmazott, hogy a kábítószer birtoklása miatt kiszabott ítéletek túl sok életet fordítottak a feje tetejére, a vádemelések és ítélethozatalok során pedig világos faji egyenlőtlenség volt érzékelhető. „Ezt a hibát elkezdjük kijavítani” – magyarázta az intézkedést az elnök.

Az elnök újságírók előtt a döntést úgy kommentálta, semmi értelme annak, hogy a marihuánát ugyanúgy az elsődleges hatóanyagok közé sorolják, mint a heroint, az LSD-t és a sokkal komolyabb problémát jelentő fentanilt.  

A sajtóértékelések szerint a kegyelmi döntés egy újabb lépés a marihuána teljes dekriminalizációja felé az Egyesült Államokban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?