Az al-Kaida vállalta

Washington/Jakarta. Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet nyilatkozatban vállalta magára a jakartai Marriott Hotel ellen a múlt hét elején elkövetett merényletet, és további hasonló támadásokat helyezett kilátásba. Erről tegnap értesült a CNN.

Washington/Jakarta. Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet nyilatkozatban vállalta magára a jakartai Marriott Hotel ellen a múlt hét elején elkövetett merényletet, és további hasonló támadásokat helyezett kilátásba. Erről tegnap értesült a CNN. Az amerikai hírtelevízió szerint az al-Kaida a nyilatkozatot eljuttatta valamennyi hozzá közel álló szervezethez, így a Jemaah Islamiyah délkelet-ázsiai szélsőséges iszlám szervezethez is, továbbá elküldte azt néhány arab televíziónak. A Marriott elleni támadás azoknak az akcióknak a része, amelyeket Ajman az-Zavahiri helyezett kilátásba – hangzik az állásfoglalás, utalva az al-Kaida második emberének, egyben Oszama bin Laden jobbkezének számító Zavahiri közelmúltbeli fenyegetésére. Az al-Kaida szerint a jakartai merénylet végzetes csapás Amerikára és indonéziai szövetségeseire. A szervezet egyben megismételte korábbi követeléseit, utalva egyebek közt az ellene irányuló hadviselés beszüntetésre, a Guantánamón fogva tartott al-Kaida-tagok, illetve szimpatizánsok szabadon bocsátására, továbbá arra, hogy az USA és szövetségesei vonuljanak ki a muzulmán országokból. Washingtonban tegnap emlékeztettek arra, hogy a Pentagon a támadás előtt értesítette Jakartát: információi szerint az al-Kaida merényletre készül Indonéziában. A Pentagon képviselői nem sokkal később azt a vádat fogalmazták meg, hogy az indonéz hatóságok nem tettek meg minden szükséges intézkedést a jelzett terrorfenyegetés elhárítására. A luxusszálloda elleni merényletben használt pokolgép akár 180 kilogramm robbanószert is tartalmazhatott. A keveréket nagy robbanóerejű anyagokból, például TNT-ből állították össze, és öt műanyagtartályba töltötték – ezt tegnap közölte Jakartában a rendőrség szóvivője. Hozzátette, hogy időközben elkészült azoknak a gyanúsítottaknak a listája, akiknek közük lehetett a 11 halottat és mintegy 150 sebesültet követelő múlt keddi robbantáshoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?