Az AFP elindította az első nyilvános Twitter-elemző honlapot

Párizs |

<p>A világ négyezer legbefolyásosabb twitterezőjének tevékenységét elemző honlapot indított csütörtökön az AFP. A mikroblogra felkerülő üzenetek azonnali szűrésével és összehasonlításával a francia hírügynökség munkatársai által létrehozott internetes eszköz naprakész információkkal szolgál a "digitális diplomácia" tevékenységről.</p>

Az E-Diplomacy (ediplomacy.afp.com) úgy működik, mint egy játékszer, de valójában munkaeszköz - mondta párizsi sajtótájékoztatóján Marlowe Hood, az AFP újságírója, a honlap koncepciójának kidolgozója. A nagyközönség és az újságírók számára egyaránt készült honlap iránt a diplomaták már óriási érdeklődést mutatnak - hangsúlyozta Hood.

Az új koncepciót európai és közel-keleti nagykövetségeken, valamint az amerikai külügyminisztériumban, ahol egy 150 fős csapat dolgozik az amerikai diplomácia Twitter-stratégiáján, nagy sikerrel tesztelték. Az e-diplomácia azt tükrözi vissza, hogy az államok és a civil társadalmak hogyan használják a közösségi oldalakat a külpolitikai céljaik eléréshez és a véleményformáláshoz - magyarázta.

A világon jelenleg 450 millióan twittereznek, és napi 200 millió üzenetet küldenek. Ebből az új honlapon jelenleg 4200 rendszeresen twitterező befolyásos személy (állam- és kormányfők, diplomaták, nagykövetek, emberi jogi aktivisták, véleményformálók, nemzetközi szervezetek, lobbisták, hackerek) üzenetei jelennek meg országokra lebontva.

Az AFP munkatársai úgy döntöttek, hogy illegális fegyveres és terrorszervezetek (tálibok, csecsenek, FARC) mikroblogos üzeneteit is kategorizálják, de azokat folyamatosan szűrik és az AFP szakértői kommentárokkal látják el a honlapon.

"Ez az első eszköz, amelyen a tweetek szökőárjából a legbefolyásosabbak üzenetei egyetlen, mindenki számára elérhető honlapon összegyűjtve azonnal elérhetők" - mondta a bemutatón Emmanuel Hoog, az AFP elnök-vezérigazgatója.

Az oldalon különböző keresőprogramok működnek: vizsgálható, hogy ki küldi a legtöbb üzenetet, kinek az üzeneteire válaszolnak a leggyakrabban, kit követnek a legtöbben, ki kinek az üzeneteire reagál, vagy mi a legfőbb napi téma a Twitteren a befolyásos emberek között. A Google fordítóprogramjainak beépítésével a japán vagy a kínai üzenetek is azonnal érhetővé válnak angolul és franciául.

"Az E-diplomacy célja, hogy hozzájáruljon a hírek jobb megértéséhez, az információk jobb kiválasztásához és elemzéséhez" - hangsúlyozta az AFP vezetője. "Az AFP világhírügynökség: a nagy zűrzavarban mi biztosítjuk a megfelelő eszközöket ahhoz, hogy kirajzolódjanak a képek. Nem nekünk kell azokat értelmezni, de kulcsot adunk a megértéshez" - tette hozzá. Azt is elmondta, hogy a honlap félévig ingyenesen hozzáférhető lesz, azt követően dönt az AFP arról, hogy előfizetőssé teszi-e azt a szakmai felhasználóknak vagy a nagyközönség számára is elérhető eszköz marad.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?