Ausztria elfogadta a hazai zöldigazolvány bevezetéséről szóló törvényjavaslatot

Sebastian Kurz

Az osztrák parlament törvényjavaslatot fogadott el a védettségi igazolvány bevezetéséről, amelynek birtokában éttermekbe, szállodákba és kulturális létesítményekbe látogathatnak el azok az osztrák állampolgárok, akiket beoltottak, koronavírus-fertőzésen estek át vagy negatív teszteredménnyel rendelkeznek.

A védettséget akár mobiltelefonról, egy QR-kód segítségével is lehet majd igazolni.

Az Osztrák Szabadságpárt kivételével az összes nagyobb párt támogatta a törvényjavaslatot a szerdai szavazás során.

Bár a digitális zöldigazolvány bevezetéséről szóló törvénytervezet elfogadását a múlt héten élénk vita előzte meg, főként adatvédelmi aggályok miatt, a kormánynak sikerült felsorakoztatnia maga mögé az ellenzék nagy részét a legvitatottabb kérdések kihagyásával.

Az ellenzék győzelemként ünnepelte, hogy kikerült a javaslatból az adatok tömeges tárolására vonatkozó rész.

Az ellenzéki Liberális Fórum (NEOS) bírálta, hogy a bécsi kormány nem várta meg a közös európai uniós zöldigazolványt, amely július 1-jétől léphet életbe. Sebastian Kurz osztrák kancellár azonban védelmébe vette a hazai védettségi igazolvány létrehozását lehetővé tévő intézkedést, amely szerinte lökést adhat a közös uniós rendszer bevezetésének.

Wolfgang Mückstein osztrák szociális és egészségügyi miniszter megköszönte az ellenzék támogatását. A tárcavezető aláhúzta: a törvény előkészíti a terepet ahhoz, hogy Ausztriában az élet visszatérhessen a normális kerékvágásba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?