Átvette hivatalát elődjétől az új francia miniszterelnök

Párizs |

<p>Folytatni kívánja azt a hatalmas munkát, amelyet elődje, Jean-Marc Ayrault eddig végzett - jelentette ki kedd délután Manuel Valls, Franciaország új kormányfője a miniszterelnöki hivatal udvarán, miután ünnepélyesen átvette hivatalát.</p>

 A legnépszerűbb francia politikust, aki eddig a belügyi tárcát vezette és aki rendpárti megszólalásai miatt saját pártján belül vitatott személyiségnek számít, hétfőn nevezte ki Francois Hollande államfő, miután a helyhatósági választások vasárnapi második fordulójában elszenvedett baloldali vereséget követően az Ayrault-kormány lemondásra kényszerült.
    "Büszke lehet mindarra, amit itt csinált. Folytatni fogom a munkát, amit a fellendülés, a hazánk, a gazdaságunk érdekében tett. Egy pillanatig sem kételkedem abban, hogy honfitársaink az ön tevékenységéből arra fognak emlékezni, hogy annak köszönhetően nézhetünk bizakodva a jövőbe" - fogalmazott Valls elődjéhez fordulva. Elmondta, hogy az a célja, hogy a kormány "még messzebb és még gyorsabban" haladjon, nem feledkezve meg a franciáknak a "társadalmi igazságosság" iránti igényéről.
    Hollande hétfőn egy "szűkebb" és "harcos" kormány megalakítására kérte fel a szociálliberális nézetei miatt a baloldal jobboldalához sorolt Vallst, akinek a munkanélküliség csökkentése érdekében a vállalati adóterhek és az állami kiadások csökkentését előirányzó úgynevezett felelősségi paktum végrehajtása lesz a fő feladata. Az új miniszterelnöknek kell majd az Európai Bizottságot is meggyőznie arról, hogy legyen türelmesebb és rugalmasabb az államháztartási hiány csökkentésének ütemet érintően, miután a megszorítások jelentősen hozzájárultak a szocialisták múlt vasárnapi hatalmas választási vereségéhez.


    Ayrault úgy értékelte, hogy kormánya annak érdekében politizált, hogy Franciaország a szociális modellje megtartásával találja meg ismét a helyét a világban. "Ez az egyetlen út, amelyet követhetük" - tette hozzá. Mindketten idézték Pierre Mendes France (1907-1982) szocialista politikust, aki szerint "a kormányzás választást és az igazság kimondását jelenteni". A két politikus közötti ünnepélyes, ugyanakkor baráti hangvételű átadást követően Ayrault-t percekig tartó tapssal búcsúztatták a miniszterelnöki hivatal dolgozói.

Valls szerdán délelőtt hozza nyilvánosságra kormánya tagjainak névsorát. A kormányban eddig helyet foglaló Zöldek azonban még nem döntöttek arról, hogy továbbra is szerepet vállalnak-e, miután nem értenek egyet az új kormányfő "jobbos" nézeteivel, és nem látják biztosítva az energetikai átmenet folytatását sem. Valls kinevezését ugyanakkor a piacok jól fogadták, bízva abban, hogy a szociáldemokrata irányvonallal csökkeni fog az államadósság. 


    Kiszivárogtatások szerint Ségolene Royal, a 2007-es elnökválasztás baloldali vesztese, Hollande egykori élettársa és négy gyermekének anyja kaphatja meg az oktatási tárcát. A 2007-es kampányban Valls Royal kampányszóvivője volt. Ugyanezt a posztot töltötte be 2012-ben Hollande kampányában is. Az államfő egyik leghűségesebb politikustársa, Francois Rebsamen, a szenátus szocialista frakcióvezetője és Dijon polgármestere lehet az új belügyminiszter. Laurent Fabius külügyminiszter és Jean-Yves Le Drian, a védelmi tárca vezetője pedig várhatóan folytathatják a megkezdett munkájukat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?