Átvette a hatalmat a hadsereg Zimbabwéban

Harare |

<p>A zimbabwei hadsereg közölte szerda hajnalban az általa elfoglalt ZBC állami televízióban, hogy átvette az ország irányítását Robert Mugabe elnök kormányától - jelentette a Reuters hírügynökség.&nbsp;</p>

A hadsereg képviselői hozzátették: akciójukkal a 93 éves elnök köreihez tartozó, az országnak "gazdasági és szociális szenvedést okozó bűnözők" ellen léptek fel. Elutasították azt a vádat, hogy katonai puccsot hajtottak végre. Kifejezték abbéli reményüket, hogy a helyzet Zimbabwéban visszatér a normális kerékvágásba. A Reuters szerint tisztelettel beszéltek az államfőről, a fegyveres erők főparancsnokának és őméltóságának nevezték. Azt állították, hogy az elnöknek és családjának nem esett baja, biztonságban vannak. Ígéretet tettek arra, hogy megvédik a köztisztviselőket, és garantálják az igazságszolgáltatási rendszer függetlenségét.

Hírforrások korábban arról számoltak be, hogy lövöldözést lehetett hallani Mugabe fővárosi rezidenciája körül, miután katonák és katonai járművek jelentek meg Harare utcáin, és szemtanúk három nagy robbanást véltek hallani a város központjában.

A legfrissebb értesülések szerint katonák és páncélos járművek lezárták a kormányhivatalokhoz, bíróságokhoz és a parlamenthez vezető utakat. 

Egy kormányzati forrás bejelentette, hogy a hadsereg őrizetbe vette Ignatius Chombo pénzügyminisztert. Chombo magas rangú tisztségviselője a Mugabe által vezetett Zanu-PF kormánypártnak.

A hatalomátvételt vélhetően Emmerson Mnangagwa zimbabwei alelnök menesztése váltotta ki. A sokáig Robert Mugabe elnök utódjának tartott Mnangagwát a múlt héten váltották le, miután összekülönbözött az elnök feleségével, aki így esélyessé vált arra, hogy ő lépjen férje helyére. Mnangagwát azzal vádolták meg, hogy a hatalom átvételére szőtt összeesküvést. Az alelnök külföldre menekült.

Constantino Chiwenga vezérkari főnök hétfőn nyíltan azzal fenyegetett, hogy beavatkozik a politikába, mert értékelése szerint tisztogatás zajlik a kormánypárton belül az ország függetlenségi harcában hajdan részt vett tagok ellen. Az elnök felesége, Grace Mugabe erős bázist épített ki magának a Zanu-PF-en belül és annak befolyásos ifjúsági szervezetében, így viszont konfliktusba került a függetlenségi háború veteránjaival, akik korábban kivételezett helyzetet élveztek a párt soraiban, de az utóbbi években sorra kikerültek a kormányzati és a párttisztségekből. Értesülések szerint az időközben külföldre menekült Mnangagwa több mint száz állítólagos híve ellen készülnek fegyelmi eljárást indítani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?