Atomtitkokat is loptak?

Gáza/Jeruzsálem. A dimonai nukleáris központban zajló nehézvízgyártás titkait is ellophatták annak a nagyszabású ipari kémkedési ügynek keretében, amely az elmúlt napokban rázta meg az izraeli gazdaságot.

A Jédiót Ahronót izraeli lap úgy tudja, a nehézvíz előállítására és elválasztására vonatkozó titkos programokat a Gal-Al ásványvíz-ipari cég informatikai rendszeréből lopták el egy konkurens vállalat megbízásából. A nehézvíz elválasztásának technológiája lehetővé teszi a hidrogénbomba gyártását. Izrael soha nem ismerte el, hogy rendelkezik atomarzenállal, de szakértők szerint 200 nukleáris töltet van a zsidó állam birtokában. A kiterjedt ipari kémkedés kapcsán eddig 15 vállalatot vizsgálnak, de az izraeli rendőrség szerint, amely az Interpol, valamint a brit és német hatóságok közreműködésével már hat hónapja nyomoz az ügyben, akár hatvan cég is érintett lehet, mégpedig elkövetőként. A cégek „trójai faló”-szerű számítógépes szoftvereket használtak, amelyek lehetővé tették, hogy behatoljanak áldozataik informatikai rendszerébe. Ezután az adatokat elemezték, majd felhasználták kereskedelmi célokra. Az informatikai programot egy tucatnyi magándetektív-ügynökség alkalmazottai építették be a cégek kívánságára vetélytársaik rendszereibe. Jichak Rát, az egyik magánnyomozó ügynökség vezetője, akit két hete rendőri felügyelet alatt tartanak, szerdán öngyilkosságot kísérelt meg: levetette magát a rendőrség egyik kihallgató központjában a második emeletről a lépcsőházba. Állapota válságos.

Egyetértésre jutott Izrael a palesztin vezetéssel arról, hogy szorosan összehangolják az augusztusra tervezett gázai övezeti izraeli kivonulással kapcsolatos biztonsági intézkedéseket. A megállapodás Naszr Juszef palesztin belügyminiszter és Saul Mofaz izraeli védelmi miniszter tel-avivi találkozóján született meg.

A felek előzőleg heteken át vitatkoztak arról, miként akadályozzák meg közös erőfeszítésekkel, hogy palesztin fegyveresek hatalmukba kerítsék a Gázai övezetet, és támadásokat intézzenek izraeli célpontok ellen a kivonulást követően. A biztonsági intézkedéseket miniszteri szinten hangolják össze. A jövő héten újra találkoznak, hogy megvitassák a kivonulási terv minden részletét.

Egy izraeli szakértő elmondta, a felek „a terepen történő együttműködést” alakítanak ki; a palesztin vezetés így biztonsági erőket vezényelhet a szükséges térségekbe, megakadályozandó, hogy (palesztin) fegyveresek hatalmukba kerítsék az Izrael által kiürítendő területeket. Izrael előre tájékoztatja majd a palesztin vezetést az egyes telepek kiürítésének időpontjáról. Izrael augusztus közepén akarja megkezdeni mind a 21 gázai övezeti zsidó telep felszámolását, illetve négy ciszjordániai telep kiürítését az ottani százhúszból.

A legújabb erőszakhullám kiújulása által fenyegetett fegyverszünet megóvására szólította fel a különböző palesztin csoportokat Mahmúd Abbász palesztin elnök tegnap. A legnagyobb palesztin szervezetek, közöttük az Abbász vezette Fatah, a radikális Hamász és Iszlám Dzsihád képviselői vettek részt a tanácskozáson.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?