Athén lakosait arra kérik, hogy ne hagyják el az otthonaikat

görögország tűzeset

Nem csillapodtak a tüzek szerdára virradóra Athén északi részén, a görög főváros hatóságai arra kérték az embereket, maradjanak otthon, és ne nyissanak ablakot.

A város szélén lévő Parnesz-hegyen több mint 500 tűzoltó dolgozik a lángok megfékezésén, munkájukat kilenc helikopter, öt repülőgép, valamint a rendőrség és a hadsereg is segíti. A tűzoltóság közleményben reményét fejezte ki, hogy a lángokat néhány órán belül sikerül megfékezni.

Helyszíni beszámolók szerint Athén fölött sűrű füst terjeng. A lángok megrongálták a várost körülvevő metropoliszövezet elektromos hálózatának egy részét, a helyreállítási munkák jelenleg is folynak

A környéken még mindig 40 Celsius-fok fölött van a hőmérséklet, jóllehet Níkosz Hardaliasz polgári védelmi miniszterhelyettes azt mondta, a helyzet - a széljárásnak és a nedvességnek köszönhetően - szerdára javult. Hozzátette, hogy országszerte csaknem 80 tűzvészt jelentettek, ám nagy részüket másikerült megfékezni.

A lángok kedden csaptak fel az Athéntól 20 kilométerre északra található Varimpompi településen, majd átterjedtek a környékbeli kisebb városokra. Több autó és ház vált a lángok martalékává, és több mint 300 embert evakuáltak otthonából.

Szerdán a helyszínre látogatott Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök is, aki kiemelte, hogy a tűzvészek eddig szerencsére nem követeltek halálos áldozatot. Hozzátette azonban, hogy az ország az elmúlt évtizedek legnagyobb hőségével néz szembe, és rémálomnak nevezte az Athén környékén pusztító tüzeket.

Görögországban 30 éve nem látott hőhullám tombol, néhány helyen a hőmérséklet a 43 Celsius-fokot is meghaladja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?