<p>Lehetséges, hogy nyomra bukkant az amerikai rendőrség a hónap elején megszökött két veszélyes fegyenc ügyében: egy bejelentés alapján mintegy 150 embert vezényeltek ki kutyákkal, illetve helikopterekkel, hogy átfésüljenek egy körzetet New York állam nyugati részén.</p>
Átfésülik egy kisváros környékét a szökött fegyencek után
Washington |
A kérdéses körzet, a mintegy 2000 lakosú Friendship város környéke 450 kilométerre délre található attól a fegyháztól, ahonnan a 48 éves Richard Matt és a 35 éves David Sweat megszökött. Egy szemtanú két férfit látott itt egy vasútvonal mellett bandukolva, s ők szerinte a szökött fegyencek lehettek. A rendőrség egyelőre nem mond biztosat az illetők személyazonosságáról, de nagy erőket küldött a körzetbe, s a helyi lakosokat is éberségre kérte. Sweatet rendőrgyilkosság miatt életfogytiglanra, Mattet pedig 25 évre ítélték, amiért 1997-ben elrabolta, megkínozta és egy fémfűrésszel feldarabolta 76 éves volt főnökét. A két férfi elektromos vágószerszámok segítésével, falakon és acéllemezeken lyukakat vágva szökött meg június 6-án. A raboknak a szökésben segítségére volt az 51 éves Joyce Mitchell, a börtön szabóműhelyének oktatója, akit ezért őrizetbe vettek. Mitchell intim kapcsolatban volt Mattel. A két szökött fegyenc az amerikai rendőrbírók szolgálatánál (USMS) a minap felkerült a körözött személyek 15-ös toplistájára, s a szolgálat fejenként 50 ezer dollár jutalmat ajánlott kézrekerítésükért. New York államban 2002 és 2013 között csaknem minden szökött rabot 24 órán belül elfogtak és senki sem maradt szabadlábon három napnál tovább.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.