Átfejtették az üzemanyagot a Dunaföldvárnál zátonyra futott hajóból

Dunaföldvár |

<p>&nbsp;</p><div>Befejeződött vasárnap estére az üzemanyag átfejtése a Dunaföldvárnál zátonyra futott szerb tartályhajóból - közölte a Tolna megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-vel.</div>

 

Boros Brigitta elmondta: sikeresen átszivattyúzták a gázolajat a Lukoil dunaföldvári fogadó állomására, a Dunába nem került szennyező anyag. A Ploiesti-ből Dunaföldvárra 1,3 millió liter gázolajat szállító tankhajó pénteken feneklett meg kikötés közben Dunaföldvárnál, a balesetet szombaton a Lukoil jelezte a vízirendőrségnek.Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) irányításával szombat éjszaka kezdték meg a műszaki mentést. Kossa György, az OKF iparbiztonsági főfelügyelője vasárnap délután arról számolt be, hogy a műveletben ötven szakember és hat hajó vett részt.A megfeneklett hajót stabilizálták, majd az üzemanyagot átszivattyúzták a Lukoil tartályaiba.Kossa György tájékoztatása szerint a szerb hajó legénysége alapvető hibákat követett el a kikötésnél, és abban is hibázott, hogy a rendkívül alacsony dunai vízállásnál teljes rakománnyal közlekedett a 110 méter hosszú, 1962-ben gyártott tartályhajóval.Az iparbiztonsági főfelügyelő közölte: az OKF büntetőeljárást kezdeményezett a hajó kapitánya és személyzete ellen a vízi közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?