Árvíz - Esztergomot csak a 10-es főút felől lehet megközelíteni

Esztergom |

<p>A Duna ellepte a 11-es főutat, emiatt lezárták a főút Visegrád és Dömös közötti szakaszát, Esztergomot így csak a 111-es és a 117-es úton át lehet megközelíteni a 10-es főút felől - közölte Esztergom önkormányzata szombaton az MTI-vel.</p>

A közlemény szerint a városi védelmi bizottság harmadfokúra emelte az árvízvédelmi készültséget.
Pilismarót Duna-parti részén leállították az áram- és az ivóvíz-szolgáltatást, valamint a szennyvízrendszereket. A térséget a korábbi töltés megerősítésével és új töltésszakasz kialakításával igyekeznek megvédeni.
Esztergom önkormányzatának tájékoztatása szerint a városi, parti szűrésű kutakat kikapcsolták az ellátásból, a Prímás-szigeten pedig a szennyvízcsatornát is leállították.
A Kis-Duna sétányt már délelőtt lezárták a forgalom elől, a területre csak az ott lakók hajthatnak be.
A Duna tetőzését Esztergomnál hétfő délutánra várják, 710-730 centiméteres vízállással. Az Országos Vízügyi Informatikai Szolgálat tájékoztatása szerint jelenleg a Duna vízállása Esztergomnál 669 centiméter.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?