Arafat kész lemondani

Rámalláh. Jasszer Arafat a palesztin parlament tegnap kezdődött ülésén állást foglalt a terrorizmus minden formája ellen, legyen szó akár egyéni, csoportos vagy állami terrorizmusról. Bejelentette azt is, hogy kész lemondani, ha ezt kívánja tőle a palesztin parlament.

Rámalláh. Jasszer Arafat a palesztin parlament tegnap kezdődött ülésén állást foglalt a terrorizmus minden formája ellen, legyen szó akár egyéni, csoportos vagy állami terrorizmusról. Bejelentette azt is, hogy kész lemondani, ha ezt kívánja tőle a palesztin parlament. Leszögezte: kész bekapcsolódni a nemzetközi terrorizmus elleni harcba az ENSZ-szel együttműködve, a nemzetközi jog alapján. Arafat reményét fejezte ki, hogy az Egyesült Államok és Irak konfliktusa megoldható katonai erő alkalmazása nélkül, olyan módon, hogy a béke létrejöjjön a közel-keleti térségben. Izraelről szólva hangsúlyozta: elég volt az ötven évi vérontásból az izraeliek és a palesztinok között, és sürgette a háborúskodás beszüntetését a zsidó állammal. Hozzátette azonban: „a béke bátorsága még előttünk áll”. Ami a palesztin ügyeket illeti, Arafat bejelentette, hogy a palesztin területeken 2003 januárjában tartanak általános választásokat.

Izrael kifogásolta, hogy beszédében Arafat nem szólított fel a tűzszünetre. Avi Pazner szóvivő a beszéd után úgy nyilatkozott, hogy az izraeli vezetés hiányolta a látványos gesztust a beszédből. Szerinte Arafat elrendelhette volna az egyoldalú tűzszünetet. „Izrael nem szavakat akar, hanem konkrét lépéseket” – mondta. A tel-avivi amerikai nagykövetség szóvivője, Paul Patin a beszéd után ugyancsak azt hangsúlyozta, hogy Arafatot tettei, nem pedig szavai alapján ítélik meg. A Hamász szélsőséges palesztin szervezet nevében viszont Iszmail Abu Sanab szóvivő csalódottnak mondta magát. „Továbbra is meg kell találni a módot arra, hogy a palesztinok válaszoljanak az izraeli agresszióra” – hangsúlyozta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?