Apasági per indulhat I. János Károly volt spanyol királlyal szemben

Madrid |

<p>Apasági per indulhat I. János Károly volt spanyol királlyal szemben, miután a legfelsőbb bíróság szerdán helyt adott az erről szóló keresetnek, amelyet egy belga nő nyújtott be - közölte az Europapress hírügynökség internetes oldalán.</p>

Nem az 46 éves Ingrid Jeanne Sartiau az egyetlen, aki azt állítja, hogy a tavaly leköszönt uralkodó az édesapja, ám az 56 éves spanyol Alberto Solá Jiménez keresetét a törvényszék elutasította. Az El País című napilap részletezi, hogy mindkettőjüknek valamilyen dokumentummal, levéllel vagy fényképpel kellett bizonyítania, hogy édesanyjuk és a király között volt érzelmi kapcsolat, mivel a spanyol törvények szerint csak alapvető bizonyíték esetén engedélyezik az apaság meghatározását vagy épp kétségbe vonását. A bíróság a benyújtott iratok alapján Sartiau esetében tartotta megalapozottnak az eljárást.

A legfelsőbb bíróság ugyan kérheti János Károly arra, hogy adjon DNS-mintát, de az egykori uralkodó ezt megtagadhatja. A botrány 2012-ben robbant ki, az akkor még trónon lévő uralkodót mentelmi jog illette meg, így az akkor benyújtott kereseteket elutasította a bíróság. Miután a király tavaly lemondott, a két felperes ismét a bírósághoz fordult. 

Sartiau történetét korábban már elmesélte a sajtónak, azt mondta: édesanyja akkor közölte vele, hogy a spanyol király az apja, amikor egyszer a tévében látták őt. Jiménez pedig úgy nyilatkozott, hogy erkölcsi elégtételt szeretne szerezni azzal, hogy bebizonyítja: ő a király gyereke. A legfelsőbb bíróság döntése nyomán a királyi ház hivatalosan annyit közölt: "tiszteletben tartják a bírói hatalom függetlenségét."

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?