Antony Blinken: Washington megteszi a szükséges lépéseket a kínai hackerekkel szemben

Antony Blinken

Washington megteszi a szükséges lépéseket a kínai hackerekkel szemben – jelentette ki csütörtökön Jakartában az amerikai külügyminiszter a vezető kínai külügyi államtanácsossal folytatott tárgyalásán.

Antony Blinken és Vang Ji a Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége (ASEAN) jakartai külügyminiszteri találkozóján vesz részt és folytatott kétoldalú tárgyalásokat, de sajtótájékoztatót nem tartottak.

A találkozót követően egy névtelenséget kérő amerikai diplomata az AFP hírügynökségnek azt mondta: Washingtont aggasztják azok a hackertámadások, amelyek csaknem 25 amerikai vállalatot, illetve más intézményt értek az utóbbi időben, és amelyek mögött kínai elkövetőket sejtenek; valamint az, hogy a két ország és hadseregeik közötti kommunikációs csatornák befagytak, ezért Blinken ezek újranyitását sürgette.

Az amerikai diplomata szerint Kína elutasította a hadseregek közötti párbeszéd újrafelvételét, mert továbbra is azt követeli, hogy az Egyesült Államok oldja fel a kínai védelmi miniszterrel, Li Sang-fuval szembeni szankciókat. A szankciókat azzal indokolták, hogy a miniszternek 2017-ben szerepe volt egy oroszországi fegyverbeszerzésben.

Matthew Miller amerikai külügyi szóvivő a Reuters hírügynökségnek azt mondta: „a nyílt és konstruktív” megbeszélésen a nézetkülönbségeken kívül számos témáról, köztük a Tajvani-szoros biztonsága érdekében szükséges együttműködésről is szó esett, hogy elkerülhessék a félreértéseket, és az ezekből fakadó konfliktusokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?