Antony Blinken: a közép-ázsiai országok értik a háború veszélyeit

Antony Blinken

Az ukrajnai háború közép-ázsiai országokat fenyegető veszélyeire hívta fel a figyelmet az amerikai külügyminiszter szerdán Üzbegisztánban, egy nappal azután, hogy a C5+1 formátumban is tárgyalt a térség vezetőivel.

Antony Blinken Taskentben Savkat Mirzijojev üzbég elnökkel és Baktijor Szajdov külügyminiszterrel megtartott megbeszélése után úgy fogalmazott, hogy „ha egy hatalmas ország megpróbálja erővel eltörölni egy szuverén szomszédját, akkor mi tartja vissza attól, hogy ezt másokkal is megtegye”. Hozzátette, hogy ezt Közép-Ázsia országai értik, az Egyesült Államok pedig elkötelezett nemcsak Ukrajna, de a térség országainak szuverenitása, területi egysége és függetlensége mellett.

A C5+1 kezdeményezés öt közép-ázsiai ország (Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán és Üzgebisztán) és az Egyesült Államok közti kapcsolatok elősegítésére jött létre 2015-ben.

A washingtoni külügyminisztérium közleménye szerint Blinken megköszönte Üzbegisztánnak az afganisztáni nők jogainak érvényesítése érdekében tett lépéseit, viszont sürgette az üzbegisztáni emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelmét, valamint reformok végrehajtását ezeken a területeken.

Az üzbég fővárosban, Taskentben megtartott sajtótájékoztatóján az amerikai diplomácia vezetője az Oroszország elleni nyugati szankciók közép-ázsiai államokra gyakorolt negatív hatásaival kapcsolatban azt mondta: Washington megpróbálja elmagyarázni a térség kormányainak, hogy mit jelentenek a szankciók, és milyen lépéseket tesznek szükségessé, valamint keresik a lehetőségeit annak, hogy e negatív hatásokat mérsékeljék, ahol pedig szükséges, engedélyezik a szankciók hatálya alóli kivételt a széleskörű orosz gazdadasági kapcsolatokkal rendelkező közép-ázsiai államoknak.

Blinken kedden Kazahsztánban a térség országait és az Egyesült Államokat tömörítő C5+1 formátum ülésén újabb 25 millió dolláros támogatási tervet jelentett be a térség országai gazdasági ellenállóképességének javítása, a regionális gazdasági kapcsolatok erősítése és alternatív kereskedelmi kapcsolatok kiépítése céljából. Ezzel összesen 50 millió dollárra növekszik a közép-ázsiai államoknak megígért amerikai forrás, amelyből egyebek között az orosz gazdaságtól való függetlenedés lépéseit is finanszírozhatják.

Antony Blinken Taskentből a G20-csoport külügyminisztereinek találkozójára utazott az indiai Újdelhibe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?