Európa egységének fontosságát hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár köszönő beszédében, miután a spanyol uralkodótól átvette az V. Károly Európa-díjat politikai pályafutása elismeréseként Cuacos de Yustéban csütörtökön.
Angela Merkel: csak az egységes Európa erős
„Csak egy egységes Európa az erős Európa. (...) Egységesek befelé, erősek kifelé” – fogalmazott a politikus.
Mint mondta, egy ideje olyan „centrifugális erők" működnek az unióban, amelyek akkor keletkeznek, ha az összetartás ereje törékennyé válik, ha az EU-val szembeni elvárások nem teljesülnek, ha a társadalmi változások különböző sebességgel jönnek létre, vagy a gazdasági és társadalmi különbségek túl nagyok.
„Amikor a rövid és középtávú nemzeti érdekeket a közös európai projekt előnye és jogi alapja elé helyezik, az problémát okoz” – tette hozzá.
Véleménye szerint ennek a jelenségnek az ellensúlyozására az egyetlen hatékony módszer az „őszinte párbeszéd" fenntartása és az európai értékek hangsúlyozása.
Angela Merkel szólt arról is, hogy a krízisek egyfajta katalizátorként működnek, amelyek a cselekvési képesség növelésére, változtatásra, javításra késztetnek.
Felhívta a figyelmet arra, hogy Európa elfogadottsága bizonyos értelemben saját sikerének áldozata, mert az Európai Gazdasági Közösséget életre hívó Római Szerződés elfogadása óta eltelt 64 esztendő csupán röpke pillanat a történelemben. „A békét nem lehet természetesnek venni” – hangsúlyozta.
Hozzátette: tudatában kell lenni, hogy a békét és a stabilitást továbbra is „az európai projekt biztosítja”.
Angela Merkel szerint a jövőben innovatív, szuverén, cselekvőképes Európára van szükség az érvényesüléshez a világban.
„Attól függ, hogy Európa képes-e egységes hangon szólni, hogy gazdasági, politikai és katonai hatalomként hogyan pozícionáljuk magunkat Kína növekedésével szemben, és hogy miként vállaljuk új felelősségünket Európában a biztonságunk érdekében” – jegyezte meg.
„Fennállása óta az unió az egységnek, a szolidaritásnak, az elveknek és értékeknek köszönhetően küzdött le számos kihívást” – jelentette ki VI. Fülöp spanyol király, aki szerint az európai egység szellemiségét kevesen tudják jobban képviselni Angela Merkelnél.
Az uralkodó méltatta a posztjáról hamarosan leköszönő német kancellár állhatatosságát és kitartását annak érdekében, hogy egyben tartsa az uniót több válsághelyzetben is. Példaként említette a 2008-as gazdasági világválságot, a Brexitet és a koronavírus-járványt.
„Nagybetűvel vonul be az EU történetébe” – jegyezte meg VI. Fülöp, hangsúlyozva, hogy Angela Merkel fontos európai örökséget hagy maga után. A kancellárt az uralkodó mélyreható változásokra törekvő, mindig konstruktív megoldásokat kereső, kivételes nőként, az európai projekt folytonosságának és megerősödésének legnagyobb támaszaként jellemzett.
A nagyszabású ünnepségen részt vett Pedro Sánchez spanyol kormányfő, Guillermo Fernández Vara Extremadura tartományi elnöke, Pablo Casado, a legnagyobb ellenzéki erőnek számító spanyol konzervatív Néppárt (PP) elnöke, továbbá mások mellett a spanyol alkotmánybíróság és a legfelsőbb bíróság elnökei is.
A kitüntetéssel a Yustei Európai és Iberoamerikai Akadémiai Alapítvány (FEAY) 14 éve ismeri el azoknak a munkáját, akik hozzájárultak Európa kulturális, társadalmi, tudományos és történelmi értékeinek elismertetéséhez és gazdagításához, valamint építésének és integrációjának folyamatához.
Angela Merkel a második német kancellár Helmut Kohl után, aki átvehette az elismerést, egyben ő a harmadik női díjazott a francia Simone Veil, az Európai Parlament korábbi elnöke és az olasz Sofia Corradi, az Erasmus felsőoktatási nemzetközi diákcsereprogram létrehozója után.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.