Amerikai sajtóelemzések szerint Clinton győzött a demokrata elnökjelölti vitán

Washington |

<p>Az amerikai sajtóban megjelent értékelések döntő többsége szerint Hillary Clinton volt külügyminiszter győzött kedden a demokrata elnökjelölt-aspiránsok első televíziós vitáján. Ezt Donald Trump, a republikánusok listavezetője is így gondolja.</p>

Az eseményt közvetítő CNN értékelésében azt méltatta, hogy Clinton az egész két és fél órás vitaműsor folyamán mindvégig megőrizte nyugalmát, képes volt megcsillogtatni politikai tapasztalatát és témaismeretét, ügyesen kezelte a politikai következetlenségeire vonatkozó bírálatot és humorával emberi arcot adott a gyakran bírált jelöltségének. A volt first lady állta a kritikákat, és a vita során egy olyan mondatot kis kimondott, amely egész kampányának mottója lehet:    "Progresszív vagyok. De olyan progresszív, aki azt szereti, ha a dolgokat elvégzik."    Egyik legnagyobb bravúrját egy,  három ellenfele által indított támadásra reagálva mutatta be. Azért bírálták őt, hogy annak idején, szenátorként megszavazta az iraki háborút. Clinton elmondta, hogy a témát sokszor megvitatta az akkoriban szintén szenátor Barack Obamával, aki az elnökké választása után felajánlotta neki a külügyi tárcát és sok nehéz üggyel kapcsolatban megbízott az értékítéletében.    Hillary Clinton, nem úgy, mint a demokrata népszerűségi listákon a második helyen álló Bernie Sanders, élt a lehetőséggel, hogy támadja a legkomolyabb ellenfelét. Az exkülügyminiszter egyebek között arra hívta fel a figyelmet, hogy a vermonti szenátor egyáltalán nem elég erélyes a  lőfegyverekhez jutás megszigorításának ügyében.    A CNN szerint Sanders szereplése nem ítélhető meg világosan: szenátor elsősorban a saját szavazóbázisához szólt, de feltehetően azon kívül nem sokakat sikerült megszólítania. Nem valószínű emellett, hogy sikerült eloszlatnia az önmaga jellemzésére használt "demokratikus szocialista" szókapcsolat iránti amerikai ellenszenvet és olyan politikusként bemutatnia magát, akit általános választáson elnökké lehet választani az Egyesült Államokban.    A The Washington Post szerint Clinton és Sanders választási lehetőséget ajánlott fel a pártjának: az első politikus realistakén állította be magát, aki belülről kíván dolgozni a politikai rendszer megváltoztatásán, a második pedig kérlelhetetlen felkelőként, aki kész szétzúzni a régi rendet.    A Politico szerint Hillary Clinton földcsuszamlás-szerű győzelmet aratott, a The New York Times szerint pedig jelenléte olyannyira parancsoló volt a színpadon, hogy még a legsebezhetőbb pontja, az e-mail-használatának ügye is a javára fordult - a segítségére siető és a pártjára álló Sanders jóvoltából. A liberális lap úgy vélekedett, hogy a vita fordulópontot jelent a hónapok óta nehézségekkel küzdő Clinton kampányában.      Az NBC New szerint ezzel a szenátor "gyakorlatilag semlegesítette" a legesélyesebbnek tartott demokrata elnökjelölt-aspiráns leggyengébb pontját. A The Huffington Post szerint viszont a szenátor éppen ezzel bizonyította azt, hogy nem mindennapi politikus.    A legtöbb elemzés a vitán szintén részt vett Martin O'Malleyt, Lincoln Chafeet és Jim Webbet a nem túl emlékezetes szereplése miatt vesztesnek minősítette. Több értékelés szerint (CNN, Politico, Forbes) szerint azonban az est legnagyobb vesztese Clinton jó szereplése miatt Joe Biden alelnök lett, aki még mindig nem döntötte el, hogy indul-e az elnökválasztáson és nem vett részt a vitán. A Slate szerint Biden rosszul számított, ha arra várt, hogy Clinton összecsuklik az első fő műsoridős próbája alatt.    Donald Trump az ABC televízió reggeli műsorában úgy vélekedett, hogy Clinton uralta a vitát, "az tette, amit tennie kellett", és győztesként került ki belőle. Rámutatott ugyanakkor, hogy sem a vitavezetők, sem riválisai nem voltak agresszívek. A republikánus aspiráns szerint Sanders hibát követett el, amikor a vitatott külügyminiszteri magán e-mailek ügyében Clinton segítségére sietett.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?