Amerikai külügy: Oroszország nem győzhet Szíriában

Párizs |

<div>Oroszország nem győzhet Szíriában, legfeljebb megmentheti Bassár el-Aszadot a kudarctól, s az elnökhöz hű erőket támogató orosz akciók csekély eredménnyel jártak ahhoz képest, amilyen hevességgel vitték véghez a légicsapásokat - fejtette ki szerdán a France24 francia hírtelevíziónak adott interjújában Anthony Blinken.</div><div>&nbsp;</div>

Az amerikai külügyminiszter-helyettes úgy vélekedett: Oroszország szíriai beavatkozása nem járt túl jó eredményekkel. "Ők nem győzhetnek Szíriában, talán megelőzhetik, hogy Bassár el-Aszad elnök veszítsen, de nem lesznek képesek győzni" - mondta az amerikai politikus.  Hozzátette ugyanakkor: Oroszországnak már van indítéka és befolyása, hogy rábírja Aszadot és rezsimjét egy politikai átmenet elfogadására. Általános egyetértés van, hogy Szíriában nem lehetséges semmiféle katonai megoldás, s ezt az oroszok is egyre inkább elismerik - mondta Blinken. Úgy látta: Moszkva nem engedheti meg magának, hogy elidegenítse az egész szunnita muzulmán világot. Az amerikai külügyminiszter-helyettes szerint most már egyértelmű, hogy (a síita) Irán részese lesz a Szíria jövőjéről folytatott párbeszédnek.  Arra a kérdésre, miszerint Asszad eltávolítása a hatalomból előfeltétele-e bármifajta előrelépésnek, Blinken azt felelte: "Nem előfeltétel, de a beindítandó folyamatnak el kell vezetnie Aszad távozásához."Moszkvai közlések szerint az orosz harci gépek több mint 800 terrorista célpontot semmisítettek meg Szíriában a légi csapások szeptember 30-i megkezdése óta. Az oroszok állították, hogy ez a hadművelet-sorozat az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet ellen irányul, de Washington szerint ezeknek az akcióknak a mérsékelt lázadók is a célpontjai.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?