Bagdad. Abdel Rachid Mohammad az amerikai hadsereg történetének első imámja. Tegnap egy maroknyi amerikai katonával együtt megkezdte a muzulmán ramadán böjti hónapot.
Amerikai katonák ramadánja
Camp Cooke 15 000 katonája között alig 15 muzulmán van, az iszlám hívők száma az ott dolgozó pakisztáni és jordániai munkásokkal együtt emelkedik százra. Ők látogatják a tábor mecsetjét, amely az imám büszkesége, szerinte a mecset az amerikaiak és irakiak közti megértés szimbóluma. Egy iraki hívő adott pénzt a felépítésére. Ugyanakkor tisztában van azzal, hogy továbbra is erős az ellenségesség az amerikai hadsereggel szemben. „A kamikázék nem mudzsahidok, nem Isten harcosai, mert muzulmánokat ölnek, ami tilos a Korán szerint. Az öngyilkos merénylők fiatalok és sebezhetők. Akik halálba küldik őket a paradicsom és 70 szűz ígéretével, a Sátán küldöttei.” Tisztában van azzal is, hogy Irak megszállását muzulmán földön keresztény jelenlétként élik át. „Az emberek itt hitetlennek tekintik az összes amerikait. Arra kérem őket, hogy ismerjék meg jobban országunkat: nyolcmillió muzulmán él az USA-ban.” De rögtön hozzáteszi, hogy az amerikai katonáknak is nagyobb érzékenységet kellene tanúsítaniuk az ország hagyományai és szokásai iránt. Ezért nyomtatott külön brosúrákat, hogy felvilágosítsa társait a ramadánról.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.