Amerikai gép kényszerleszállása Amszterdamban

Brüsszel |

<p>Műszaki hiba miatt kényszerleszállást hajtott végre szerda délután az amerikai Delta légitársaság Párizsból Detroitba tartó repülőgépe az amszterdami Schiphol repülőtéren - tudatták holland hírportálok.</p>

A légitársaság közleménye szerint a repülőgép a felszállást követően nem tudta visszahúzni fékszárnyait, ezért a kapitány úgy döntött: kényszerleszállást hajt végre. A fedélzeten 298 utas és 13 fős személyzet volt.      A gép rendben földet ért, az utasok pedig majd egy másik repülővel juthatnak el Amerikába - írták a történtekről a De Volkskrant és a De Telegraaf holland lapok honlapjai.     Mindkét oldal ismertette, hogy a probléma észlelését követően, a kényszerleszállást megelőzően a gépnek el kellett égetnie üzemanyaga jelentős részét, ezért kénytelen volt hosszasan körözni az angliai Norwich városa fölött, mielőtt földet ért volna Amszterdamban. Erre azért volt szükség, mert máskülönben a repülőgép túl nehéz lett volna, és nem tudott volna biztonságosan leszállni.     A Schiphol repülőtér vészhelyzeti twitter-csatornáján arra is kitértek, hogy ennél a géptípusnál, az Airbus A330-as repülőgépeknél nincs mód arra, hogy az üzemanyagtartályokból ilyen esetben kiszivattyúzzák a kerozint, a repülőgépnek el kell használnia üzemanyagát. Erre a twitter-csatornára hivatkozva mind a De Volkskrant, mind a De Telegraaf azt is megírta, hogy az amszterdami Schiphol repülőteret bázisként is használja a Delta, így ott gyorsan el lehet végezni a szükséges javításokat, és a társaságnak több gépe is készen áll a kieső járat pótlására. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?