Amerikai elnökválasztás: Trump új iowai jelölőgyűlést követel

Washington |

<p>Kiszállt az amerikai republikánus párti elnökjelölt-aspiránsok versenyéből Rand Paul, Kentucky szenátora, aki szerdán bejelentette, hogy befejezi a küzdelmet az elnökjelöltségért. Az egyik legesélyesebb republikánus jelöltaspiráns, Donald Trump viszont megismételtetné az iowai jelölőgyűlést.</p>

"Ma ott fejezem be, ahol elkezdtem, de készen állok arra, hogy tovább küzdjek a szabadság ügyéért" - ezekkel a szavakkal jelentette be visszavonulását Rand Paul. A Kentucky-i szenátor - aki civilben szemészorvos - közleményben tudatta döntését, két nappal azt követően, hogy az iowai jelölőgyűlésen öt százaléknál kevesebb szavazatot kapott. Negyed annyit sem, mint négy évvel ezelőtt az édesapja, Ron Paul, aki szintén ismert politikus az Egyesült Államokban, kongresszusi képviselő volt, és 2012-ben és 2008-ban is indult a republikánusok elnökjelöltségéért.     

Rand Paul libertárius elveket valló - az államnak a gazdasági életben való minél kisebb részvételét szorgalmazó - politikus, ám a választási kampányban nem sikerült átütő eredményt elérnie, sőt, a felmérések soha nem mutattak ki nála két számjegyű népszerűséget. Pedig amikor bevetette magát az elnökjelöltségért folyó küzdelembe, Pault erős és várhatóan sikeres jelöltnek mondták, éppen az édesapja korábbi politikai teljesítménye okán. Rand Paul is az apja szavazói bázisára épített, ám nem sikerült "megszólítania" őket, ráadásul napi küzdelmet folytatott a kampány anyagi hátterének megteremtéséért. Libertárius gazdasági elvei mellett Paul az Egyesült Államok külföldi be nem avatkozási politikája mellett érvelt. S erre manapság - a növekvő közel-keleti bizonytalanság és a terrorizmus fenyegetése miatt - nem fogékony az amerikai választópolgárok többsége, különösen nem a republikánusoknál.     

Rand közleményének nyilvánosságra hozatalával szinte egy időben a Twitter mikroblogon üzent az Iowában második helyen végzett Donald Trump is. A New York-i milliárdos, aki hétfőn éjjel még elismerte vereségét, most az iowai jelölőgyűlés megismétlését követelte, azt állítva, hogy az eredményt elcsalták. Ben Carson sebészprofesszor ugyanis kedden arra panaszkodott az egyik televíziós műsorban, hogy párttársa, a győztes Ted Cruz kampánycsapata a szavazók megtévesztésével szerzett voksokat. A Cruz-csapat ugyanis azt állította, hogy Carson már nem indul New Hampshire-ben. A félreértést később tisztázták, s Ted Cruz kedd este nyilvánosan elnézést kért Carsontól. 

Ted Cruz kampánycsapata némi humorral átszőtt nyilatkozatban reagált Trump üzenetére. "A valóság megsuhintotta a valóságshow sztárját. Veszített Iowában, senki nem beszél róla, felbukkan hát a Twitteren" - közölte Rick Tyler, Ted Cruz kommunikációs igazgatója.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?