Állítólag élnek a túszok

Szófia/Bagdad. Négy nappal az ultimátum lejárta után még életben vannak az Irakban terroristák fogságába esett bolgár teherautó-sofőrök, s vélhetően él még a Fülöp-szigeteki túsz is.

Szófia/Bagdad. Négy nappal az ultimátum lejárta után még életben vannak az Irakban terroristák fogságába esett bolgár teherautó-sofőrök, s vélhetően él még a Fülöp-szigeteki túsz is. „Meg tudom erősíteni, hogy ma reggel még élt két honfitársunk, de a helyzet feszült, és nyugtalanok vagyunk, mert nem tudjuk biztosítani a pozitív kimenetelt” – mondta a bolgár rádiónak Brüszszelből Szolomon Paszi külügyminiszter. Az interjúban felvetette, hogy az iraki küldetésben résztvevő országoknak közös eljárásmódot kellene kialakítaniuk a túszejtések kezelésében. „Az egyeztetett hozzáállás segítene a nemzeti célok elérésében.” Bagdadban az iraki belügyminisztérium szóvivője is megerősítette, hogy tudomásuk szerint még életben vannak az emberrablók fogságába esett külföldiek.

Az al-Dzsazíra arab hírtelevízió hétfőn este azt jelentette, hogy elrablói a Fülöp-szigeteki túsz, egy nyolcgyermekes, 46 éves teherautó-sofőr kivégzésére készülnek, miután lejárt a Manilának adott ultimátum. Erre fel Rafael Seguis, a Fülöp-szigeteki védelmi miniszter helyettese az al-Dzsazírában sugárzott beszédében közölte: a Fülöp-szigetek kormánya ígéretet tesz Irakba vezényelt katonáinak a „lehető leghamarabb” történő kivonására, hogy megmentse a túsz életét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?