Abu-Dzabi cáfolja, hogy a jemeni lázadók lőttek egy atomerőművére

Abu-Dzabi |

<p>Cáfolta vasárnap az Egyesült Arab Emírségek azt, hogy az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók robotrepülőgépet lőttek volna ki egyik, Abu-Dzabiban épülő atomerőművére.</p>

A WAM állami hírügynökség a Twitteren közzétett jelentésében idézte az emírségek rendkívüli helyzetekkel és válságkezeléssel foglalkozó hivatalát, amely szerint az ország légvédelmi rendszere képes elhárítani bármifajta hasonló fenyegetést, és az al-Baraka atomerőmű minden tekintetben biztonságban van. 

Az Irán által támogatott síita húszi lázadók tévéje vasárnap internetes oldalán közölte, hogy a csoport robotrepülőgépet lőtt ki az Abu-Dzabi emírség nyugati sivatagos területén épülő al-Baraka atomerőműre. Bizonyítékokat erről nem szolgáltatott, és az emírségekből sem érkeztek hírek rakéta becsapódásáról.

Idén már másodszor fordul elő, hogy a húszik azt állítják, rakétát lőttek ki az emírségekre.

A Kepco dél-koreai vállalat a tervek szerint 2018-ban fejezi be és állítja üzembe az Abu-Dzabiban épülő atomerőmű első reaktorát a négy közül.

Az Egyesült Arab Emírségeknek - akárcsak az Egyesült Államokkal szövetséges többi Öböl-menti arab országnak - Patriot típusú légvédelmi rendszere van, amely képes ballisztikus rakéták elhárítására is, de a nagy magasságban repülő célpontok megsemmisítésére alkalmas THAAD rakétákkal is rendelkezik.

A húszik november elején ballisztikus rakétát lőttek ki a rijádi nemzetközi repülőtérre, de a szaúdi légvédelem megsemmisítette azt. A jemeni felkelők a támadást azzal indokolták, hogy ezzel adtak választ a Szaúd-Arábia vezette, a jemeni háborúba beavatkozó arab koalíció blokádjára (a koalícióban az emírségek is részt vesznek). Rijád megtorlásként megszigorította a jemeni repülőterekre és kikötőkre korábban elrendelt blokádját, és bombázta a felkelők kezén lévő fővárost, Szanaát. 

Az arab koalíció szerint a húszik Irántól kaptak ballisztikus rakétát, vagy legalábbis Teherán segítségével fejlesztették ki, magas rangú szaúdi tisztségviselők pedig "háborús cselekedet" elkövetésével vádolták meg a perzsa államot.

Szaúd-Arábia 2015 márciusa óta avatkozik be a jemeni konfliktusba, amely a nemzetközileg elismert jemeni kormány és a húszik között zajlik. Rijádot számtalanszor bírálták amiatt, hogy jemeni bombázásainak rengeteg civil áldozata van, és csak rontott a jemeniek életkörülményein.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?