Abbász nyugalmat ígért Kerrynek 2015 végéig

Jeruzsálem |

<p>Mahmúd Abbász palesztin elnök nyugalmat ígért a palesztin területeken John Kerry amerikai külügyminiszternek legalább 2015 végéig - írta a Háárec című izraeli újság pénteken.</p>

A palesztin belső és Izraellel szembeni külső nyugalom ígéretével próbálta meggyőzni a donorállamokat, hogy adakozzanak a Gázai övezet helyreállítására - számolt be kairói tárgyalásairól maga Abbász Rámalláhban palesztin üzletembereknek. „Kerry megkérdezte tőlem, meddig lesz csönd. Mondtam neki, hogy nem vagyok jós, de legalábbis ebben az évben és jövőre egész évben nem lesz semmiféle erőszak, és erőfeszítéseket teszek a rend fenntartásáért” - mondta Abbász. 

Abbász Rámalláhban azt is hangsúlyozta, továbbra is az ENSZ Biztonsági Tanácsához (BT) akarnak fordulni, hogy az ismerje el a palesztin államot az 1967-ig érvényben lévő tűzszüneti vonalak között, és egy adott időhatáron belül vessen véget az izraeli megszállásnak. 

Jászir Abed Rabbo, a PFSZ végrehajtó bizottságának titkára csütörtökön azt mondta, hogy az Izraellel folytatott tárgyalások esetleges megújítása nem áll ellentétben a BT-hez fordulással, jelenleg csak a tagok számukra kedvező cseréjére várnak. „Már megígértek nekünk hét támogató szavazatot, és további ötre várunk - közölte Rabbo. - A vétóval fenyegető amerikaiaktól azt kérdezzük, hogy mi a reális alternatívájuk a 67-es határokkal szembeszálló és telepes-építkezéseket folytató Izraellel szemben.”

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa tizenöt tagból áll, ebből öt vétójoggal rendelkező állandó tagot a nagyhatalmak, az Egyesült Államok, Nagy Britannia, Franciaország, Kína és Oroszország adnak. A tíz változó tagot két évre választják, évente öt új ország kerülhet be a BT döntéshozói közé. Az ENSZ-közgyűlés csütörtöki döntése alapján Angola, Malajzia, Venezuela, Új-Zéland és Spanyolország lesz 2015. január elsejétől két évre a BT új nem állandó tagja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?