Abbász: A határok megrajzolásával folytatódhatnak a tárgyalások

Jeruzsálem |

<p>Mahmúd Abbász palesztin elnök a tárgyalások tervezett folytatásának első három hónapjában a majdani Palesztina határainak a megrajzolását követeli a béketárgyalások év végéig való meghosszabbítása esetén - írta a Háárec című izraeli lap csütörtökön.</p>

Csütörtökön várhatóan ismét találkoznak az izraeli és a palesztin tárgyalódelegációk a térségbe érkező amerikai közvetítő, Martin Indyk közvetítésével, hogy megpróbáljanak egyezségre jutni a békefolyamat kilenc hónapos meghosszabbításáról 2014 végéig. 

Abbász szerdán Rámalláhba látogató izraeli parlamenti képviselőknek azt mondta, kész további kilenc hónapig folytatni az eredeti tervek szerint április 29-én véget érő megbeszéléseket, de csak ha az első három hónapban a jövendő Palesztina határainak megrajzolására összpontosítanak. Abbász a képviselőknek elmondta, hogy az eddigi tárgyalásokon Jeruzsálem nem volt hajlandó érdemben egyezkedni a határokról, így ezzel akarja indítani a megbeszélések folytatását, és az első három hónap során a Ciszjordániában folyó izraeli építkezések befagyasztását is követeli. A szerdai rámalláhi találkozó Abbász kezdeményezésére született, aki felhívta telefonon, és a palesztin kormányzati negyedbe, a Mukátába invitálta Hilik Bar szociáldemokrata, munkapárti képviselőt és néhány társát. 

Az izraeli politikusok szerint az emelkedett hangulatban lévő Abbász a tárgyalások folytatását a palesztin foglyok negyedik csoportjának szabadulásához is kötötte, akik közt 14 izraeli arab elengedését is követeli, noha ez ellen Jeruzsálem tiltakozik, de azt a tavaly július végén újraindult egyezkedés során John Kerry amerikai külügyminiszter „kilencszer is megígérte” neki. 

A palesztin elnök hangsúlyozta, hogy Izrael a Hamász fogságából kiszabadult Gilád Salit fogolycseréjében is elengedett öt izraeli arabot, és így nem lenne szokatlan ez a lépés. Izrael tíz palesztin rabot a Sin Bét belbiztonsági szolgálat vezetőjének javaslatára szabadulása után a Gázai övezetbe vagy külföldre száműzne, amit viszont Rámalláh nem fogad el. 

A palesztin elnök kifejtette, hogy Rámalláh szándékosan csak olyan nemzetközi egyezményekhez és szervezetekhez csatlakozott az egyezkedés megszakadásakor április elején, amelyek nem zavarják a tárgyalásokat. Ezért például felvételüket kérték a nők és gyermekek jogaival foglalkozó elvi megállapodáshoz, de nem fordultak a hágai nemzetközi bírósághoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?