A Wiesenthal-központ vezetője bírálja az új német államfőt

Jeruzsálem |

<p>Efraim Zuroff, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ igazgatója bírálta az új német államfőt, Joachim Gauckot, amiért nem tesz eléggé különbséget a nácik és a kommunisták bűnei között, s egybemossa a két totalitárius rendszer áldozatait.</p>

Zuroffnak a Die Tageszeitung című berlini lap internetes kiadásában vasárnap megjelent nyilatkozata szerint Gauck, az egykori NDK-beli ellenzéki figyelmen kívül hagyja a holokauszt példátlan voltát, és felnagyítja a kommunista bűnök valóságos történelmi jelentőségét.
A Wiesenthal-központ vezetője arra a Gauck által is aláírt "Prágai Nyilatkozatra" utalt, amelyet 27, túlnyomórészt kelet-európai politikus, értelmiségi és kommunistaellenes aktivista látott el kézjegyével 2008. június 3-án. Zuroff szerint a nyilatkozat "egy olyan kampány kiáltványa, amely át akarja írni a második világháború és a holokauszt történetét".
Úgy véli, "szándékosan figyelmen kívül hagyták" a dokumentumokban a döntő különbségeket a náci és a kommunista ideológia között, amelyek közül az előbbi célja bizonyos emberek származásuk miatti megsemmisítése volt.
"Ennek az egybemosásnak a kihatásait aligha becsülhetjük le - folytatta. - Ez a gyakorlatban mindenekelőtt a posztkommunista országoknak segít elkendőzni azt a szerepet, amelyet egyes polgárai játszottak az európai zsidók tömeges legyilkolásában (...) hazájukban, de gyakran másutt is."
A Prágai Nyilatkozat a zsidók lemészárlásáról a kelet-európaiaknak a kommunizmus alatti szenvedéseire tereli a figyelmet, és "a tettes nemzeteket áldozat népekké" változtatja - hangoztatja Zuroff, aki úgy látja, Joachim Gauck "ebben a fontos időszakban nem megfelelő személy a német szövetségi elnökség tiszteletteljes posztjára".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?