A WHO a járványhelyzet romlásától tart Afrikában

koronavírus afrika

A „legrosszabbra kell számítani” a koronavírus-járványhelyzetet illetően Afrikában, ahol a lakosság mindössze egy százalékát oltották be eddig a vírus ellen – figyelmeztetett pénteken az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

„Az esetek száma 52 százalékkal, a halálesetek száma 32 százalékkal nőtt Afrikában a múlt héten, és a legrosszabbtól tartunk, figyelembe véve, hogy az afrikai lakosság mindössze egy százalékát oltották be eddig” – figyelmeztetett egy pénteki sajtótájékoztatón Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója.

Az eltérő járványhelyzet „a méltányos vakcinaelosztás globális kudarcát mutatja” – jelentette ki Tedrosz, aki annak veszélyére figyelmeztetett, hogy az egyenlőtlenségek súlyos pusztításokat okoznak a legszegényebb és legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő embereknek.

A WHO-főigazgató szerint túl későn érkeznek vakcinafelajánlások a fejlődő országok számára, egyes esetekben már csak a következő évre.

Tedrosz emlékeztetett arra, hogy a WHO célul tűzte ki, hogy az összes ország lakosságának legalább 10 százalékát az idén nyáron, 40 százalékát az év végéig, 70 százalékát pedig 2022 közepéig beoltsák. A WHO-főigazgató sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy – mint mondta – ezzel szemben a közepes vagy magas jövedelmű országok több mint felének sikerült lakosságának legalább 20 százalékát beoltania, míg ugyanez a szegényebb országok közül mindössze háromnak sikerült.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?