A világörökségi címért is fejlesztenek Ipolytarnócon

Ipolytarnóc |

<p>Közel 600 millió forintos fejlesztésben folytatják az ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület fejlesztését, és ennek nem titkolt célja, hogy a Világörökség részeként is elismerjék a világ egyik leggazdagabb őslábnyomos területét.</p>

 A programot sajtótájékoztatón ismertette pénteken Ipolytarnócon Duska József, a területet működtető Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának vezetője.
    Az Ipolytarnóci Ősvilági Pompeji turisztikai fejlesztése című projekt második ütemében a 20-30 millió évvel ezelőtti flórát felelevenítő miocén erdőt telepítenek. A 2,5 hektáros területen melegházat is kialakítanak a hazai klímát nem tűrő növények számára. A terület előkészítéséhez földkábellel váltják ki a légvezetékeket.
    Különleges lesz a fák lombjai között 8-10 méter magasan vezető lombsétány is, amely két végén egy-egy 15 méter magas, kilátóként is funkcionáló toronnyal várja a vendégeket.
    2010 júliusában fejeződik be a beruházás, amelynek keretében kerti ösvényeket is kiépítenek az arborétumban, a gyerekek számára függőhidat, drótkötélpályát és állati lakhely-imitációkat alakítanak ki. Mindemellett épül játszótér, étterem és pihenőhely is.
    Világszintre próbáljuk hozni Ipolytarnócot, hogy alkalmas legyen a pályázat a világörökségi cím elnyerésére - fogalmazott Duska József.
    Az Európa Diplomával már rendelkező Ipolytarnóc jelenleg a világörökségi cím várományosaként említhető. 2003-ban adták be a pályázatot, amelyhez 2004-ben kiegészítéseket kért a világörökségi bizottság, ezért elhalasztotta a döntést. A tudományos feltárásokat már az UNESCO-s kategóriában szeretnék folytatni, mivel a Novohrad-Nógrád Geopark szakmai központjaként működő Ipolytarnóc erre is pályázik. A világörökségi cím elnyerését a szakemberek "évtizedes távlatra" teszik.
    Az 512 hektáros területen már 1836-ban elkezdődtek a dokumentált tudományos kutatások, a területet 1944-ben nyilvánították védetté.
    A Nógrád megyei Ipolytarnócon található a világ legnagyobb megkövesült ősfenyője. A 20 millió évvel ezelőtti őslábnyomos felszínt egy vulkánkitörés őrizte meg, a területen 11 gerinces állat több mint háromezer lábnyomát azonosították már. 2007 nyarán ide szállították a Bükkábrányban 60 méter mélységből előkerült nyolcmillió éves ősfenyőket is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?