Udvarokat öntött el a víz Ipolytarnócon

Salgótarján |

<p>A megáradt Ipoly folyó nyolc ház udvarát öntötte el Ipolytarnócon, de lakóterekbe nem jutott be a víz - közölte a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szombaton az MTI-vel; a folyó hajnalban 395 centiméteren tetőzött, azóta apad.</p>

Szabó Tibor, Ipolytarnóc független polgármestere az MTI-nek elmondta: az ártérre épült házakból senkit nem kellett kiköltöztetni, két idős ember viszont elővigyázatosságból a rokonokhoz ment péntek este.
A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság pénteken elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el az Ipoly 8 kilométeres, Ipolyvece-Dejtár-Balassagyarmat-Szécsény szakaszára, mert a folyó vízgyűjtőjén lehullott jelentős csapadék hatására intenzív árhullám indult el az Ipoly vízrendszerében.
Az igazgatóság szombati közlése szerint a szlovákiai mellékvízfolyások intenzív árhullámai miatt az Ipoly magyarországi középső és felső szakaszán szinte egyidőben kezdődött meg az áradás. Szombat reggel Ipolytarnócnál 395 centiméter, Nógrádszakálnál 337 centiméter, Ipolytölgyesnél 377 centiméter volt a vízállás. Az Ipoly folyó felső szakaszán tetőzött a vízszint.
A vízügyi igazgatóság tájékoztatása szerint árhullám indult meg a Zagyva folyó felső szakaszán, illetve több  mellékvizén is. A pénteken lehullott 3-4 milliméter csapadék csak kissé növelte a levonulási szinteket. Az éjszakai órákban a folyó a felső szakaszán mindenhol tetőzött és lassú apadásnak indult, a szentlőrinckátai gátőrjárásban jelenleg stagnál.
A levonuló víztömeg visszatartására megnyitották és elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a maconkai, a mátraverebélyi és a Tarján-pataki tározóra.
Az igazgatóság a készültségbe helyezett szakaszokon a védekezési fokozatnak megfelelően figyelőszolgálatot működtet, a szakaszvédelmi ügyeletek folyamatosan tájékoztatják az érintett önkormányzatokat, valamint a társ vízügyi igazgatóságokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?