A vegyi fegyverek csaknem 8%-a még mindig elszállításra vár

Damaszkusz |

<p>A szíriai rezsim a vasárnapra vállalt határidőre sem szállította el az országból valamennyi bejelentett vegyi fegyverét, a vegyi anyagok csaknem 8 százaléka még mindig elszállításra vár - közölte a leszerelési folyamatot ellenőrző nemzetközi szervezet vezetője.</p>

Sigrid Kaag, az ENSZ és a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) közös missziójának különleges koordinátora elmondta, hogy eddig a vegyi anyagok 92,5 százalékát szállították el és semmisítették meg. Ez ugyan "jelentős előrelépés" a koordinátor szerint, de a fegyverek csaknem 8 százaléka továbbra is Szíriában van. 

Kaag felszólította az ország vezetését: tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy tartani tudják a teljes leszerelésre vonatkozó végső - június 30-i - határidőt. A damaszkuszi kormány már elmulasztott egy korábbi, április 13-i határidőt az ellenőrök számára hozzáférhető létesítményekben tárolt vegyi fegyvereinek megsemmisítésére. Kaag arra is felhívta a figyelmet, hogy a szakértők továbbra sem férnek hozzá 12 vegyifegyver-gyártó létesítményhez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?