A valóságtól elrugaszkodott nézeteket vallunk

Az Európai Unióba igyekvő országok lakosságának nagy része a valóságtól teljesen elszakadt nézeteket vall az uniós csatlakozásról – állítja Václav Klaus, a cseh Polgári Demokrata Párt (ODS) elnöke.

Az Európai Unióba igyekvő országok lakosságának nagy része a valóságtól teljesen elszakadt nézeteket vall az uniós csatlakozásról – állítja Václav Klaus, a cseh Polgári Demokrata Párt (ODS) elnöke. Szerinte többségünk az uniós tagság elérésével olyan paradicsomi állapotokra számít, ami az egyik napról a másikra minden problémát megold. Klaus ezzel szemben felhívja a figyelmet a Szlovák Tudományos Akadémia elemzésére, amely szerint az uniós tagság az ország éves bruttó hazai össztermékéhez mindössze plusz 0,6 százalékkal járul hozzá. Az ODS elnöke szerint ez elenyészőbb, mint amit az amerikai jegybank elnökének „egy tüsszentése”, vagy a szlovák jegybank alapkamat-változtatása kiválthatna. Klaus felhívja a figyelmet egy másik tévhitre, a pénzügyi támogatásoknak tulajdonított túlzott elvárásokra is. Szerinte a támogatások kérdése a csatlakozás szempontjából korántsem olyan fontos, mint ahogy azt a sajtó kezeli. Csehország, Szlovénia, Ciprus és Málta számára például szerinte a csatlakozás első évei pénzügyileg ráfizetést jelentenek majd. Klaus ennek ellenére mégis a teljes uniós tagság elérését tartja a legfontosabb kihívásnak ezen országok számára is, hiszen a felemás gazdasági együttműködés ennél sokkal nagyobb kiadásokat jelentene az országnak.

Ami pedig az uniós tagsággal járó áremeléseket illeti, Viliam Pätoprstý, az UniBanka elemzője úgy látja, egymással ellentétes erők érvényesülnek majd. Egyrészt valóban közelíteni fogunk a miénknél magasabb uniós árszinthez, másrészt ha valóban gyorsan be akarjuk vezetni az eurót, akkor nem engedhetjük elszabadulni az inflációt. Szerinte ha valóban 2007-ben vagy 2008-ban át akarunk térni az euróra, akkor legkésőbb két évvel korábban már az ún. maastrichti feltételeknek kell eleget tennünk, azaz pénzromlásunk üteme nem haladhatja meg 1,5 százalékkal jobban a három legalacsonyabb inflációjú uniós állam átlagát. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?